BoxingONE: Debreceni vereség hazai pályán a Gladiátorok ellen

2009. 05. 10. 16:04
BoxingONE: Debreceni vereség hazai pályán a Gladiátorok ellen

Szombat délelőtt a BoxingONE Championship - amatőr nemzetközi csapatbajnoki ligamérkőzést rendeztek Debrecenben, ahol a helyi DVSC csapata a győri K.O Gladiátor team-et látta vendégül.

A Lovardában megrendezett csapatbajnoki találkozón a debreceniek közül Kalucza Norbert lépett először szorítóba. Az olimpikon két súlycsoporttal megszokott kategóriája felett bokszolt, de 57 kilogrammban is óriási mérkőzést bokszolt és döntetlenezett Notigán Róberttel (1:1).

Rácz Krisztián és Tóth László 64 kg-ban rendezett mérkőzését a vendégbokszoló nyerte, miután Deél mester feladta a meccset (1:3), Török János és Tóth Benjámin (60kg) meccse remek küzdelmet hozott, ahol bel- és közelharcban telt a meccs nagyobbik része. Török egy kicsit hamarabb elfáradt a hajrában, de ezt a Gladiátor versenyzője nem tudta kihasználni (3:3).
Szabó Ervin - Zámbó Dániel

A betegségből felépült Szabó Ervin és Zámbó Dániel (69kg) is hatalmas küzdelmet hozott. A két eltérő stílusú versenyző párharcában egyik fél sem tudott igazán kibontakozni. Az eredmény szoros debreceni győzelem (5:3).

Deél Szabolcs és az ötszörös szlovák bajnok Varga Tibor (81kg) meccse is látványos volt, a Gladiátor versenyzője belharcban bizonyult jobbnak, az utolsó menetben testen meg is csípte ellenfelét. Deélnek a harmadik menet közepén volt egy rövidebb feltámadása, ám a mérkőzés végig sima volt. (5:5).

Egy junior mérkőzés is színesítette a „nagyok” versengését: Kálucz Martin (75kg) bravúr döntetlent ért el a szlovák válogatott Lancz ellen. A debreceni fiatal a meccs elején hamar nekiesett a szlovák bokszolónak, de az a második menet felétől átvette az irányítást, és végén már szabálytalankodnia kellett, hogy végig tudja bokszolni a három menetet. Káluczot intették is sorozatos fogásért (6:6).

A Móna-Sipos ütközet előtt egál volt a nemzetközi csapatbajnoki mérkőzés állása, a debreceni drukkerek a kadet Európa-bajnok Móna Imrétől várták, hogy begyűjtse a győzelemhez szükséges két pontot. A győriek sarkában a nyíregyháziak rutinos bunyósa, Sipos Tamás állt, aki nagy küzdelemben legyőzte a hajdúsági tehetséget (6:8). A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy Móna Imre a mérkőzést megelőző este autóbalesetet szenvedet, s ez nagyban rányomta bélyegét teljesítményére. 
Móna Imre - Sipos Péter

- Nálam Kalucza Norbi győzött – kezdte Deél István, a DVSC vezetőedzője a mérkőzés értékelését. – Móna Imre teljesítményén meglátszott a karambol, kíváncsi lettem volna, ha „egyben” van, mire ment volna Sipossal. Összességében elégedett vagyok a srácok teljesítményével, nem voltunk messze a győzelemtől. Hiányzott két alapemberünk, az ifi válogatottal Koszovóban tartózkodó Nagy Péter és Széll Tamás, velük jóval erősebbek lettünk volna. Csapatunkat így is kizárólag debreceni öklözők alkották, míg az ellenfélnél mindössze egy győri öklöző volt. Járjuk a magunk útját, biztos vagyok benne, hogy ezeken a nívós nemzetközi mérkőzéseken szerzett tapasztalatok előbb-utóbb kamatoznak. Büszke vagyok a csapatomra!

nagy zoltán.jpgnagy zoltán.jpg- Nagyon édes a siker, ha szabad ilyet mondani – fogalmazott a győri mester, Nagy Zoltán. – A realitások talaján maradva két dolgot kell megjegyeznem. A Debrecen nem tudott a legerősebb csapatával kiállni, és ők az egyetlenek, akik kizárólag saját nevelésű bokszolókkal veszik fel a versenyt. A mérkőzések remek küzdelmet hoztak, az ökölvívás sokat nyert ezzel a találkozóval. Gratulálok az ellenfelünknek, nagyon szoros meccsek voltak, lehetett volna így is, úgy is. Ugyanakkor mégiscsak a bajnoki címvédő csapatot vertük meg, és ez óriási dolog. Nagyon jó volt a vendéglátás, és remek helyszínen bokszolhattunk. 

A mérkőzéseket a Sportklub televízió felvételről közvetíti május 19-én, kedden 21 órai kezdettel. A következő B1 fordulóban a Prostejov csapata látogat el Kecskemétre május 23-án.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32874
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5719
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4342
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel