Bocskai emlékverseny: minőségi és rekordmezőny a 60. tornán

2016. 01. 29. 19:14
Bocskai emlékverseny: minőségi és rekordmezőny a 60. tornán

Sajtótájékoztatót tartottak a jövő héten megrendezésre kerülő 60. Bocskai István Emlékversennyel kapcsolatban.

A tavalyinál lényegesen erősebb mezőny gyűlik össze jövő héten Debrecenben, a 60. Bocskai István ökölvívó emlékversenyen, melynek rekordot jelentő 168 fős névsorában ott van két világbajnok, az azeri Mahammadraszul Medzsidov (+91 kg) és Albert Szelimov (60 kg) is.

A kontinens legrangosabb nemzetközi tornái között számon tartott viadal pénteki, debreceni sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy ezúttal 27 magyar indul, ami valamivel kevesebb a megszokottnál. Kovács László szövetségi kapitány jelezte: szándékosan szűkítették a hazai mezőnyt, s csak azok kapnak lehetőséget, akik a válogatottak összeállításánál is szóba jöhetnek. 

"Természetesen nem a mostani versenyen kell csúcsformában lenniük a versenyzőinknek, hiszen április közepén lesz az első olimpiai kvalifikációs torna, ám fizikálisan jól kell teljesíteniük a fiúknak" - mondta Kovács László az MTI-nek, hozzátéve, hogy az elszántságot, a győzni akarást szeretné látni mindannyiukon. Hangsúlyozta: "akiben nem lesz meg a lelkesedés, nem látszik rajta, hogy keményen odateszi magát, csak elvan a ringben, azzal nem nagyon lehet számolni a későbbiekben". 

A magyar csapatban helyet kapott többek között az Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai és világbajnoki negyeddöntős Harcsa Zoltán (75 kg), a 2010-es Eb-győztes Bacskai Balázs (69 kg), a tavalyi Eb-n harmadik Csóka Nándor (52 kg), illetve a kétszeres Eb-bronzérmes Varga Miklós is, de indul majd a tavalyi országos bajnokságon visszatért, hatszoros vb- és Eb-dobogós Káté Gyula (69 kg) is. 

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere a sajtóeseményen többek között azt emelte ki, hogy a Bocskai történetének legnagyobb mezőnye lesz az idei, a nevezések alapján 29 ország 168 öklözője indul.
A két vb-győztes mellett hét Európa-bajnok is erősíti a mezőnyt, melyben a tavalyi Európa Játékok tíz nyerteséből hat ringbe lép. Vélhetőleg az olimpia, illetve az ötkarikás selejtezők előtti kiváló időpontnak is köszönhető, hogy olyan vezető ökölvívó-nemzetek, mint a kazah, az azeri, az angol, vagy az ukrán szinte legjobb csapatukkal jönnek, több elsővonalas bokszolóval a soraikban. 

A mezőny mérete és minősége miatt - a tavalyi évhez hasonlóan - lesznek olyan súlycsoportok (60, 64, 69, 75 kg), melyekben két csoportra osztják a bokszolókat, azaz ezeknek a kategóriáknak két győztese lesz. 

A verseny szerdán veszi kezdetét. Az első három napon 14 órakor kezdődnek a küzdelmek az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, míg a jövő szombati finálés program 15 órakor rajtol.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel