Bocskai-emlékverseny - Először pénzdíjas a debreceni viadal
Debrecen felkészült a 66. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny megrendezésére, amely első alkalommal lesz pénzdíjas, miután bekerült a nemzetközi szövetség újonnan induló World Boxing Tour sorozatába - közölte Barcsa Lajos, a cívisváros alpolgármestere sajtótájékoztatón csütörtökön.
Szöveg: MTI, Fotó: Dehir.hu
Felidézte, hogy Umar Kremljov, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) tavaly megválasztott elnökének első útja Debrecenbe vezetett, és az általa tapasztaltak alapján a Bocskai-emlékverseny első helyszínként bekerült a World Boxing Tourba.
Debrecen az Oláh Gábor utcai sportcsarnok rendelkezésre bocsátásával, a külföldi sportolók és a bírók elhelyezésével, illetve díjakkal járul hozzá a 100 ezer dollár összdíjazású verseny sikeréhez - mondta az alpolgármester, megjegyezve, hogy a járványhelyzet miatt tavaly zárt kapus mérkőzéseket rendeztek, de az idén már közönség előtt öklözhetnek az indulók, a járványügyi előírások maximális betartásával.
Tóth Zsuzsanna, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) főtitkára hozzátette: a február 7. és 13. közötti sorra kerülő Bocskai-emlékversenyen, amelynek a hivatalos megnyitóját február 8-án, délután tartják, 20 ország mintegy 200 versenyzője lép majd ringbe, 13 férfi és 12 női kategóriában. Erős lesz a mezőny, egyebek mellett Angliából Franciaországból, Ukrajnából, Törökországból, Szerbiából, Brazíliából, Fehéroroszországból és Csehországból érkeznek neves bokszolók Debrecenbe - sorolta a főtitkár.
Bertók Róbert szövetségi kapitány jelezte: nyolc felnőtt magyar bajnok sérülés vagy Covid-fertőzés miatt nem tud részt venni a versenyen, de az U22-es és a felnőtt keret nagy része ringbe száll. A 204 nevezett között 39 magyar férfi és 25 magyar női ökölvívó található - tette hozzá.
A szakvezető az esélyesek között említette a DVSC két bokszolóját, az 51 kilós Bernáth Attilát és az 54 kilós Bernáth Lászlót. Azt mondta, a magyar válogatott a kis és a nagy súlycsoportokban a legerősebb, ezekben a kategóriákban is komoly eredményeket vár. Elmondta azt is, hogy a magyar indulók a brazil válogatottal készültek az elmúlt héten, az ott mutatott teljesítményük biztató a sikeres versenyzést illetően.
Pajna Zoltán, a MÖSZ elnökségi tagja, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke szerint a felkészüléshez minden adott volt, már csak a bokszolókon múlik, hogy milyen teljesítményt nyújtanak. Debrecen évtizedek óta azért is támogatja a verseny megrendezését, hogy a debreceni ökölvívók hazai pályán mutathassák meg tudásukat - mondta.
Szabó Sándor, a MÖSZ elnökségi tagja, a DVSC szakvezetője kiemelte: a DVSC-ben hatvan fiatal bokszol a különböző korosztályokban, közülük hat - 2 nő és 4 férfi - vesz részt a Bocskai-emlékversenyen. (MTI)