Bevette Moszkvát az Év sportolója-jelölt kick-boxos

2019. 01. 25. 15:14
Bevette Moszkvát az Év sportolója-jelölt kick-boxos

Nagy sikert hozott élete első külföldön tartott szemináriuma az ötszörös világbajnok Veres Rolandnak.

Nagy sikert hozott élete első külföldön tartott szemináriuma az ötszörös világbajnok Veres Rolandnak. A 20-dik életévét januárban betöltő sportoló egy héten keresztül tréningezte a kick-box egyik fellegvárának tartott Oroszország válogatottját, majd az edzőtábor végén tartott Moscow Openen első idei Grand Champion győzelmét is megszerezte. A fiatal csepeli bunyósnak ugyanakkor nem ez az első sikere 2019-ben, hiszen az Év Sportolója választáson – egyedüli nem olimpiai sportolóként – bekerült a jelöltek közé.

Mentorként és versenyzőként is eredményesen indult az év Veres Roland számára, aki az orosz szakszövetség meghívására tartott edzéseket Moszkvában edzőjével, egyben csapattársával, Jároszkievicz Krisztiánnal. A Halker-Király Team kick-boxosai összesen 89 sportolónak – ringes és tatamis szabályrendszerben versenyzőknek egyaránt – mutatták be, miért jár a világ élvonalában a magyar edzéstechnika.

Már az első alkalmon kiderült, hogy erőnlétben nagyon ott vannak az oroszok, ezért a technikai tudásukat csiszoltuk. Óriási élmény volt számomra, hogy sok K1, illetve low-kick világ- és Európa-bajnok is eljött kipróbálni a szemináriumunkat, és hogy élvezték azt a fajta taktikai repertoárt, ami a tatamis szabályrendszereket jellemzi. Mindenki nagyon odaadóan dolgozott az általunk tartott tizenkét edzésen” – fogalmazott Veres Roland.

A profi ökölvívó karrierrel is kacérkodó sportoló maga is jó tanulási lehetőséget kapott Moszkvában, miután az ottani kick-box szövetség közbenjárására privát edzésen vehetett részt a világszerte elismert trénerrel, Andrej Bupasz Ivicsukkal.

Azt mondta, hogy technikailag még sokat kell fejlődnöm az ütések terén, de nagyon jól érzem a távolságot, jó a mozgáskészségem és gyorsan tanulok. Vagyis szerinte van tehetségem az ökölvíváshoz, ami pedig a hiányosságom, az teljes mértékben tanulható. Ő jellemzően csak oroszokkal foglalkozik, ennek ellenére felajánlotta, hogy ha belefér az időmbe, menjek vissza hozzá, szívesen lát egy hónapos felkészülésre. Úgyhogy lehet, hogy ennek még lesz folytatása” – nyilatkozott a különleges magánóráról Veres Roland.

A fiatal klasszis elvárásainak megfelelően nem távozott üres kézzel Oroszországból. Az egyhetes vendégszereplés végén tartott Moscow Openen a pointfighting szabályrendszer 63 kg-os súlycsoportjában aranyérmet szerzett, és megválasztották a verseny legjobb pointfighterének. Ezt követően a királykategóriának számító, súlycsoportoktól független Grand Champion versenyszám 19 fős mezőnyéből is kiemelkedett: a döntőben egy, a hazai pálya előnyét élvező orosz kick-boxos legyőzésével megnyerte idei első Grand Champion címét.

A versenyen a Halker-Király Team hét versenyzője – köztük Roland egyik bátyja, Alex – a különböző szabályrendszerekben összesen nyolcszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
4795
Evan Holyfield is képernyőre kerül vasárnap hajnalban
3558
Dillian Whyte kihívta a „csaló bohóc” Deontay Wildert
3329
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
2939
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel