Beszámoló a szekszárdi Profibox Promotion gáláról

2011. 11. 13. 10:27
Beszámoló a szekszárdi Profibox Promotion gáláról

Szombat este a szekszárdi városi sportcsarnokban rendeztek küzdősport gálát, melynek hivatásos ökölvívó programját a Profibox Promotion mutatta be teltházas publikum előtt.

Petrányi Zoltán vállalkozása két címmérkőzést is rendezett a Tolna megyei városban, s melyek közül az egyik női vb-címmérkőzés volt a WBF szervezet égisze alatt, nagyközépsúlyban. Zatykó Zita és Kiss Diána már nem először találkoztak a ringben, azaz egész jól ismerik egymás stílusát. Kiss kezdte jobban a találkozót, az első menetben szépen magára húzta riválisát, és rendre megelőzte, keresztbeverte. A harmadik körtől fordult a kocka, az előzetesen esélyesebbnek tartott Zatykó már nem kapkodott, és remek egyenesekkel „kiszurkálta” ellenfelét. A meccs érdekessége, hogy két másodszándékú bunyós csapott össze, és a küzdelem leegyszerűsített koreográfiája az volt, hogy amelyik amazon megpróbált kicsit fejetlenebbül támadni, lényegében csak a „pofonért” ment előre.

A menetek nagyobb részében - a fent említett okok miatt - komoly taktikai csata alakult ki, melyben Zatykó – hosszabb ütőtávját kihasználva – jobban dolgozott, s összességében megérdemelten nyert 97-93, 96-94, 96-94 arányban, azaz egyhangú pontozással. A vb-címet Olaf Schröder, a WBF európai vezetője csatolta fel Zatykó derekára, míg a Magyar-bajnoki övet Győryné Tóth Zsuzsanna adta át a győztesnek.
Zatykó ZitaZatykó Zita.jpg

A másik címmérkőzésen a nemzetközi Szlovák-bajnoki cím került terítékre cirkálósúlyban. Ezért az övért a szlovák licencessel rendelkező Szalai Viktor, és a helyiek reménysége, Halász Gábor csapott össze. Rendhagyó módon Szalai tiszteletére a szlovák himnuszt játszották el, amit azért kicsit furcsa volt - nem csak hallgatni -, hiszen például Erdei Zsoltnak soha sem próbálták meg a német himnuszt eljátszani, holott az universumos éveiben végig germán versenyengedéllyel lépett kötelek közé.

Sajnos a meccs nem volt olyan magas színvonalú, mint amilyennek egy olyan küzdelem kecsegtet, ahol két egykori amatőr rivális csap össze, de ez korántsem Halász Gáboron múlott. Szalai ugyanis túlságosan görcsösen kereste Halász hosszú egyeneseire az ellenszert, így sokat szabálytalankodott.

Tudni kell, hogy mindkét ökölvívó magassága 190 centi körül mozog, így Szalai évek óta arra van berendezkedve, hogy hosszú egyeneseivel távol tartsa aktuális ellenfelét. Ez viszont Halász ellen nem működött, ami szép lassan felőrölte Szalai ellenállását, aki többször is csak szabálytalanságok árán tudott érvényesülni. Később még így sem, és a harmadik menettől elkezdte kiköpködni a foggumiját, majd amikor ezt a 4. körben is folytatta, Döry Miklós mérkőzésvezető teljes joggal leléptette a budapesti fiatalembert.
Halász Gábor.jpgHalász Gábor

Szili István (13 győzelem – 0 vereség) az elmúlt 12 hónapban nem bokszolt Magyarországon, hiszen visszatért Svájcba, és egy ottani menedzser igyekszik kihozni belőle a maximumot. Most viszont Petrányi Zoltán meghívására ismét hazai ringben küzdhetett a „Spártai”, méghozzá a rutinos Gáspár Gyula (13-13-1) ellen, egy nyolc menetesre tervezett küzdelem során. Az első menetben Szili testen puhította/lassította lábon jól mozgó ellenfelét, és bár Gáspárnak is volt 1-2 találata, eléggé meg volt verve. A második körben Szili rövidre zárta a meccset, amikor egy kombinációval fejen telibe kapta Gáspárt, aki ugyan nem ment le, de szemmel láthatóan megrogyott, koordinálatlan mozdulattal kifordult. A mérkőzésvezető TKO-val beszüntette az egyenlőtlen küzdelmet, így a 28 éves kőszegi származású bokszoló 13. sikerének (ebből 5 KO/TKO) örülhetett.
Szili István.jpgSzili István.

Nehézsúlyban Tóth László – Arnold Gjergjaj küzdelmet rendeztek, amely a 3. menetben a Svájcból érkezett ökölvívó KO sikerével ért véget. Gjergjaj egy bődületes jobbcsapottal fejezte be a mérkőzést, ami után Tóthot nem is engedte azonnal felállni a ringbíró. 

További ökölvívó eredmények
Király Róbert TKO2 Borovics Zoltán
Sárközi Ferenc TKO2 Balogh Gábor
Orsós István SD4 Balatoni Csaba
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3627
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel