Bertók Róbert: A közönség imádni fogja

2014. 04. 08. 13:20
Bertók Róbert: A közönség imádni fogja

Bozai-Faur összecsapás lesz április 18-án, a Barba Negrában a cirkálósúlyú Magyar-bajnoki címért.

Faur Csaba (6-2-1, 2 KO/TKO) lesz Bozai Gyula (11-6-2, 8 KO/TKO) ellenfele a cirkálósúly magyar bajnoki címéért, miután Nagy Sándor (10-1-0, 10 KO/TKO) lánya megszületése miatt visszalépett a mérkőzéstől. Egymás ellen mutatkozik be a Ferobox Event bokszgáláján Török Ferenc és Kis Máté a Barba Negrában, ráadásul Baran Attila (14-8-0, 8 KO/TKO) és Baranyi Richárd (5-0-0, 4 KO/TKO) is szorítóba lép. Óriási csatákra van kilátás április 18-án, a Ferobox technikai igazgatója, Bertók Róbert szerint a közönség és a tévénézők sem fognak unatkozni.

Bertók elmondta, hogy bár Török Ferenc és Kis Máté is csak az első profi meccsére készül, az egyik legnagyobb csatát vívhatják a budapesti gálán. „Több bemutatkozónk lesz, köztük Török és Kis egymás ellen lép a ringbe. Török felnőtt magyar bajnok volt amatőrként. Kisnek nincs nagy amatőr múltja, de kick-boxban szép eredményeket ért el. Nagyszívű harcos, aki biztos, hogy kemény csatára fogja késztetni Törököt. Nem mindennapi élményben lesz részük: rögtön az első mérkőzésük tévés lesz. Ezzel nemcsak ők nyerhetnek sokat, hanem a nézők is, mert óriási csatára van kilátás. Ez a mérkőzés egyébként nem arról dönt, hogy kivel kötünk szerződést, hanem megnézzük a magyar feltörekvő mezőnyt.”

A másik nagy csata a cirkálósúly magyar bajnoki címmeccse lehet. Bertók bejelentette, hogy ki lesz Bozai Gyula ellenfele a kislánya megszülése miatt visszalépett Nagy Sándor helyett. „Faur Csaba lép ringbe Bozai ellen az ideiglenes magyar bajnoki címért és a győztesnek vagy Nagy Sándor ellen vagy a honi szövetség által kijelölt ellenféllel szemben kell bokszolnia a reguláris (teljes értékű) címért. A szentesi, döntetlennel véget ért összecsapásuk kétség kívül az év cirkálósúlyú meccse volt, úgyhogy ezzel a párosítással a közönség akarata is érvényesült, hiszen visszavágót követelt. Múltkor Csaba hazai pályáján találkoztak, ezúttal pedig Gyula lesz azon. Mindketten nagyon készülnek, meg akarják szerezni az ideiglenes magyar bajnoki címet.”

Persze ezen a két találkozón kívül is lesz bőven miből „csemegézni”. „Óriási meccsek lesznek – mondta Bertók. - Baran Attila és Baranyi találkozója is finom csemegének ígérkezik. Az eddig veretlen Törteli Balázs (5-0-0, 1 KO/TKO) is ringbe lép és Kovács Zoltán kockára teszi a Máté Ádám legyőzésével nyert bajnoki övet Fiko Oszkár ellen. Lesz egy női mérkőzés is, úgyhogy tényleg remek program állt össze. A közönség egyszerűen imádni fogja a ’magyar estet’, nem fog unatkozni. Ezúttal nem a nevek miatt lesz érdekes a gála, hanem a párosítások miatt.”

Szűk másfél hét van már csak hátra a gáláig, Bertók szerint eddig minden rendben halad az előkészületekkel. „Gyakorlatilag minden készen áll. Minden mérkőzés megvan, úgyhogy már csak a közönséget várjuk. A legtöbb szurkoló ezúttal is Bozai részéről várható, de Baranért és Baranyiért is sokan fognak szorítani. Újabb fantasztikus hangulatú gálára van kilátás.”

A gálát április 18-án, pénteken rendezik a budapesti Barba Negrában, a Sport Televízió élőben közvetíti az eseményt.

a Felix Promotion sajtóközleménye, www.ferobox.com
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel