Bernáth negyeddöntős, Harcsa visszalépett

2011. 06. 21. 08:31
Bernáth negyeddöntős, Harcsa visszalépett

Káté Gyula és Szellő Imre után Bernáth István is győzött hétfőn, és negyeddöntőbe jutott az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon.

A magyar szupernehézsúlyú (+91 kg) szombati első meccsén riválisa sérülése miatt küzdelem nélkül lépett a legjobb 16 közé, ahol a lett Nikita Maculevic várt rá. 

A találkozó a legszebb magyar remények szerint alakult, az elmúlt évet Szellőhöz hasonlóan a félprofi WSB-sorozatban töltött Bernáth ugyanis nagyon jól bokszolt, az első pillanattól jobb volt riválisánál, akit végül fölényes, 11-3-as pontozással vert. 

"Elégedett vagyok" - mondta röviden meccse után Bernáth, akire a keddi negyeddöntőben, a biztos éremért sorra kerülő meccsen a lehető legnehezebb feladat vár rá, mivel az olaszok olimpiai és világbajnoki címvédőjével, Roberto Cammarellével találkozik. 

A hétfő esti programban érdekelt másik magyart, a 75 kg-os Harcsa Zoltánt nem engedték bokszolni, mivel kézsérülése nem jött rendbe. 

Az Eb negyedik versenynapján így négy magyar lépett szorítóba, s közülük hárman, a legutóbbi két kontinenstornán ezüstérmes Káté Gyula (64 kg), az olimpiai és világbajnoki ötödik Szellő Imre (81 kg), valamint Bernáth győzött, és kedden az éremért bokszolhat, csakúgy, mint Lakatos István (49 kg), aki kedden mutatkozik be a viadalon. 

Az egyetlen hétfői vereséget Nagy Krisztián (56 kg) szenvedte el, s ezzel kiesett.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4403
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel