Bemelegítettek a Master’s Fight Night MMA harcosai

2010. 10. 19. 12:13
Bemelegítettek a Master’s Fight Night MMA harcosai

Polgár Ádám egy másik résztvevővel, Besztercei Móriccal mérte össze az erejét az első Jászberényi küzdősport gálán. Az est főmérkőzése végül első menetes Polgár győzelemmel zárult, aki egy karfeszítéssel kényszerítette kopogásra az ellenfelét. Besztercei végig partiban volt Polgárral ám végül elég volt egy óvatlan pillanat és bekövetkezett a feszítés.

Soltész László két mérkőzést is vívott az elmúlt három hétben. Először Sopronban kényszerítette kopogásra Sado Ucar-t az első menetben majd a múlt hét végén a kőkemény Ion Zavtone is kopogni kényszerült egy hátsófojtás következtében Moldáviában!

Szulcsányi Gábor szintén a Jászberényi gálán lépett ringbe, ahol egy szerencsétlen mozdulat következtében a mérkőzés elején megsérült, majd a komolyabb sérülést nem kockáztatva feladta a küzdelmet. Mint a mai napon kiderül (10.18) Gábor részvételét nem befolyásolja a könnyed sérülés.

Zahari Vince végül nem lépett ringbe a rendezvényen ugyanis ellenfele nem érkezett meg a gálára.

A visszaszámlálás tehát elkezdődött és mind a Magyar mind pedig a Német közönség izgatottan várja a 30-ai tornát ahol eldől, melyik harcos csatlakozhat a Master’s Gym-hez!

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5690
Fekete László ambiciózus tervei
12705
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
389
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3071
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel