Bellew: Fury? Nem probléma!

2018. 06. 18. 21:30
Bellew: Fury? Nem probléma!

Gyakorlatilag „házon belül” is nagyszerű összecsapásokat rendezhetnek a brit szigeteken, amik rendszerint meg is történnek.

Most a David Haye-t búcsúztató Tony Bellew (30 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen) üzent a nemrég visszatért korábbi világbajnok Tyson Fury-nak (26 győzelem, 0 vereség), hogy szívesen véget vetne honfitársa visszatérő kampányának. 

Bellew ugyanakkor egyből azzal kezdte, hogy látva Fury múlt szombati teljesítményét, nem reménykedik a párharc létrejöttében. 

„Biztos vagyok benne, hogy képesek lennénk megtölteni egy stadiont is” - mondta. „De ő nem áll készen erre a mérkőzésre, nincs azon a szinten, ahol én vagyok. Ennek ellenére, ha keresnek, nekem nem probléma őt is nyugdíjba küldeni. Ellenem a hátán fejezné be a karrierjét.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9283
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7483
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6254
Tyson Fury bejelentette a következő küzdelmének időpontját
4701
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel