Bejelentették Balzsay és Bedák Zs. itthoni címvédését

2009. 06. 17. 18:29
Bejelentették Balzsay és Bedák Zs. itthoni címvédését

Az Universum Box-Promotion a kora délutáni órákban, hangulatos sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bejelentette az augusztus 22-i, budapesti bokszgáláját, melyen Balzsay Károly a német Robert Stieglitz ellen védi nagyközépsúlyú trónját, míg a kispehelysúlyú Bedák Zsolt a márciusban megszerzett WBO Európa-bajnoki övét teszi majd kockára.

Az eseményen Christof Hawerkamp sajtófőnök képviselte a német vállalkozást, aki megnyitóbeszédében elmondta, nagyon erős programot állítottak össze a budapesti rendezvényre. „Tudatosan választottuk Budapestet egyrészt a WBO kongresszusa miatt, és mert jó emlékeket őrizünk a korábbi sikeres gáláinkról” – mondta a sajtófőnök, aki ezt követően bejelentette, hogy Balzsay Károly (21-0) második címvédése alkalmával a német Robert Stieglitz (35-2) ellen védi januárban megszerzett vb-övét. Hawerkamp a magyar ökölvívás hátországát is méltatta, hiszen Bedák Zsolt (13-0) és Bedák Pál (4-0) hamarosan kiléphet Erdei és Balzsay árnyékából.

Hawerkamp kisvártatva a magyar vb-címvédőhöz fordult, akitől megkérdezte, mennyire lesz különleges számára, hogy itthon teszi kockára WBO övét.

„Végre egy olyan sajtótájékoztató, ahol biztosan megértik, mit is akarok mondani” – kezdte a válaszadást viccesen Balzsay Károly. „Örülök, hogy már a második címvédő mérkőzésem következik, és a mérkőzésre Magyarországon kerül sor. Nem lesz könnyű dolgom, mivel Robert egy nagyon jó, kemény bunyós, úgyhogy nagyon jó mérkőzésre van kilátás. Nagy győzelmet szeretnék aratni a hazai közönség tiszteletére.”

Balzsay után a kihívó, Robert Stieglitz is megszólalt, aki a „mit vársz?” kérdésre a következőket mondta: „Nagyon komolyan veszem ezt a kihívást, és senki ne higgye, hogy könnyen adom majd a bőröm. Nagyon jó az ellenfelem, s ezt az Inkin elleni meccsen is bizonyította, melyet szerencsém volt élőben végignézni” – fogalmazott az orosz születésű német.
Karoly Balzsay - Robert Stieglitz.jpgKaroly Balzsay - Robert Stieglitz.jpg

A német sajtófőnök a főszereplők felszólalása után elmondta, neki kell elnézést kérnie Fritz Sdunek nevében, mivel az ősz mester nem tudott Budapestre utazni, ugyanis a szintén vb-meccsre készülő Sebastian Zbik felkészítése abban a szakaszban van, amikor nem hagyhatta magára bunyósát. Budapesten volt viszont Stieglitz edzője, Torsten Schmitz, aki egykor szintén az Universum alkalmazásában állt.

„Csak jókat tudok mondani a magyarok világbajnokáról. Kiváló bokszoló, és mivel világbajnok, most mindenki rá vadászik. Pokoli nehéz lesz idegenben megverni, de mindent megteszünk a győzelem érdekében. Nagyon jó és izgalmas meccs lesz, melyen az lesz a döntő, hogy melyik bokszolónak sikerül ráerőltetni az akaratát a másikra.” – fogalmazott Schmitz.

„Jól ismerem az ellenfelem, láttam már többször bokszolni, ahogyan ő is engem. Sok újjal nemigen szolgálhatunk egymásnak” – vette át a szót egy pillanatra Balzsay Károly, aki már elkezdte a felkészülést Budapesten, így érthetően még izomláz kínozza. A nagyközépsúlyú ma utazik vissza Hamburgba, ahol péntek reggel kezdi tíz hetes felkészülését.

Bedák Zsolt viszont már Hamburgból érkezett Budapestre, de már holnap indul is vissza testvérével, Bedák Pállal. Zsolt elmondta, már megkezdte a felkészülését, ami az újságírók érdeklődését is felkeltette, hisz egy felhozó mérkőzés nem igényel ilyen hosszú előkészületeket. „Címvédésem lesz, tíz hetet készülök rá, de az ellenfélről még ne kérdezzenek, nem tudom ki ellen lépek ringbe” – mondta Bedák. Hawerkamp azonnal megerősítette, hogy a kispehelysúlyú magyar a WBO Európa-bajnoki címét teszi majd kockára. Az ellenféllel kapcsolatban a német szakember egy kis időt kért, mert még tárgyalnak a kiszemeltekkel.
Bedák Zsolt és Bedák Pál.jpgBedák Zsolt és Bedák Pál.jpg

Végül Perutek János, a Küzdőtér magazin tulajdonosa tette fel azt az evidens kérdést, ami talán minden magyar bokszrajongót érint, hiszen nem három, hanem négy bokszolója van az Universumnak. „Miért nem bokszol Erdei Zsolt?” – kérdezte a laptulajdonos.

Christof Hawerkamp válaszában elmondta, már várta a kérdést. „Szerettük volna, ha Erdei is bokszol Magyarországon, de egy meccshez két fél kell. Zsolt nagy meccset szeretne, de ezt erre a gálára nem tudtuk megszervezni. Nem rajtunk múlott, mi keressük a lehetőségeket. Magyarország büszke lehet arra, hogy két világbajnoka van.” – így a sajtófőnök.

Később szóba került az olimpiai bajnok Andre Ward pár héttel ezelőtti kihívása is. „Hízelgő volt, amiket rólam mondtak, de most augusztus 22-ére kell készülnöm, csak ezzel foglalkozhatok. Nem én döntök, de minden európai bokszolónak az az álma, hogy Amerikában is elismerjék, ismerjék a nevét.” – mondta Balzsay.

A sajtófőnök ehhez hozzátette a maga és az Universum gondolatait: „Szívesen megyünk Amerikába, de ehhez azért sokkal több kell. Károlyt nagy szájjal kihívták, de nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy amikor kiküldjük az ajánlatunkat, mi lesz a leányzó fekvése.”

A sajtótájékoztató végén Szurmai Anikó, a gála főszervezője is megszólalt. Elmondta, hogy a sajtótájékoztatóval egyidőben elkezdődött a belépőjegyek árusítása a Ticket Express (tex.hu) rendszerén keresztül. A jegyárakat úgy alakították, hogy mindenki ki tudjon látogatni a rendezvényre, akit érdekel a profi ökölvívás, és szereti Balzsay Károlyt és a Bedák-testvéreket, így már 2900 forintért is lehet belépőt váltani a Syma csarnokba.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel