Bedák Zsoltnak nem sikerült

2016. 04. 23. 17:12
Bedák Zsoltnak nem sikerült

A Felix Promotion kispehelysúlyú versenyzője, Bedák Zsolt magyar idő szerint szombat délután a Fülöp-szigeteken lépett kötelek közé.

A 32 éves budapesti ökölvívó a helyiek úgymond második számú klasszisával, a Manny Pacquiaóhoz hasonlóan nemzetközi szupersztárnak számító, öt súlycsoportban is vb-öveket jegyző, jelenlegi WBO kispehelysúlyú világelső Nonito Donaire-rel (37 győzelem – 3 vereség) csapott össze.

Reménykedtünk benne, hogy Bedáknak sikerül komoly feladat elé állítani a filippínó kedvencet, ám a jó kezdés ellenére sajnos a Felix Promotion bunyósa idő előtti vereséget szenvedett. A kissé tapogatózó jellegű első menetben inkább Bedák talált tisztábban, de érezni lehetett, hogy Donaire még csak feltérképezi a WBO ranglistán 4. helyen álló kihívóját.

A második menetben sajnálatos módon már kijött a különbség a két versenyző között, Donaire elővette a félelmetes balkezét, s egy csapottal megrendítette, majd egy felütéssel padlóra küldte Bedákot. Zsolt azonnal felpattant, és folytatni tudta a párharcot. A bátran küzdő magyar öklöző még ugyanebben a körben, a menet legvégén, ismét padlóra került, újra Donaire legendás balosa „csapott le”.

A harmadik etap sajnos az utolsó is volt, mert hiába küzdött igen bátran Bedák Zsolt (25 győzelem – 2 vereség), a menet felénél, több megrendítő ütés után, megint lekerült a ringvászonra. Kedvencünk ugyan azonnal felpattant, és jelezte a ringbírónak, hogy képes folytatni a csatát, Russell Mora – figyelembe véve a bokszoló állapotát – TKO-val beszüntette a párharcot. 

A küzdelem felvétele - videó >>>

Bedák Zsolt a veresége ellenére büszkén hagyhatta el a szorítót, hiszen bár a papírformát nem sikerült borítani, férfias helytállásáért minden dicséretet megérdemel. És senki ne felejtse el, a világ egyik legjobba ellen lépett ringbe!

Magyar férfi ökölvívó – szinte napra pontosan - négy éve nem küzdhetett vb-címmérkőzésen jelentős világszervezetnél, akkor Balzsay Károly a nagyközépsúlyú WBA címét sikerrel tette kockára Dimitrij Sartison ellen.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a háromszoros világbajnok profi ökölvívó
10528
Teofimo Lopez: „Most láthatjátok, hogy milyen ember Lomacsenko”
6717
Eddie Hearn: a Joshua-Fury üzlet megköttetett
4979
Mike Tyson: Mayweather nem a legnagyobb, Pacquiaót szívesebben néztem
3282
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel