Bedák Zsolték Szeghalmon folytatják

2013. 06. 06. 13:07
Bedák Zsolték Szeghalmon folytatják

Június 15-én jön az újabb nagyszabású, televíziós boxgála, amit a Ferobox Event fémjelez.

Június 15-én jön az újabb nagyszabású, televíziós profi boksz gála, amit a Ferobox Event fémjelez. A színvonal Szeghalmon is garantált, hiszen Bedák Zsolt, Kovács ’Vipera’ Attila, valamint Baranyi Richárd is a kötelek közé lép.

Bedák Zsolt (17 győzelem, 5 K.O., 1 vereség) visszatérése óta harmadik mérkőzésére készül a Sport Televízió képernyőjén. Szentesen és Kecskeméten is egy-egy fehérorosz bunyóst győzött le pontozással, vagyis szépen halad afelé, hogy visszatérjen a régi magasságokba, hiszen nem szabad elfelejteni vele kapcsolatban, hogy 2010-ben már világbajnoki övért bokszolhatott és természetesen most is ez a hosszú távú célja.

„Nagyon örülök, hogy alig egy hónappal Kecskemét után ismét kötelek közé léphetek Rácz Félix és Bertók Róbert jóvoltából. Erre van most szükségem, hogy folyamatosan meccsben legyek és akkor reményeim szerint újra felérhetek a csúcsra” – nyilatkozta az ökölvívó.

Aki májusban nézte a Sport Televízió közvetítését vagy ott volt Kecskeméten, annak Kovács ’Vipera’ Attilát (29 győzelem, 18 K.O., 4 vereség) sem kell bemutatni, hiszen az est leglátványosabb kiütésével küldte padlóra szerb ellenfelét. A győri ökölvívó ezúttal is arra készül, hogy megmutassa, hogyan is mar a „magyar Vipera” a ringben.

„Folytatni akarom a megkezdett sorozatot, hiszen Zsoltihoz hasonlóan nekem is vannak még komoly terveim az ökölvívással. A kiütéses győzelmem ellenére nem voltam magammal maradéktalanul elégedett Kecskeméten, de a felkészülés alatt azon dolgoztunk edzőmmel, hogy kijavítsuk ezeket a hibákat” – árulta el az ökölvívó.
Plakét - Szeghalom Kovács Attila és Bedák ZsoltPlakét - Szeghalom Kovács Attila és Bedák Zsolt
Eredetileg egyébként Bedák és Kovács is magyar bajnoki övért bokszolt volna, de senki nem vállalta ellenük a meccset annak ellenére, hogy már egy hónapja jelezte nekik a Ferobox a lehetőséget. Bedák ellen sem a harmatsúlyú Kanalas Dávid, sem a nagypehelysúlyú Máté Ádám nem áll ki, így a címmeccs elmarad. Így nagy valószínűség szerint ismét külföldi ellenfelet kapnak az ökölvívók, vagyis lesz miért szorítani Szeghalmon.

A gála harmadik főszereplője az a Baranyi Richárd lesz, aki Kecskeméten, hazai közönség előtt debütált a profik világában. A 21 éves bokszoló olyannyira nem vallott szégyent első meccsén, hogy már akkor sejteni lehetett: a folytatásban neki is a televízió képernyőjén lesz a helye. Szeghalmon ez így is lesz, vagyis az egész országnak megmutathatja, hogy miért is tartják a magyar profi boksz egyik legnagyobb reménységének.

„Hihetetlen érzés még mindig, hogy már tényleg profi bokszolónak vallhatom maga. Persze tisztában vagyok vele, hogy nagyon az út elején járok. Az, hogy már rögtön a második meccsem tv-s lesz, hatalmas motiváció. Ígérem, bebizonyítom, hogy nem véletlenül kaptam meg Rácz Félixéktől ezt a lehetőséget” – mesélte el Baranyi.

A gálát tehát június 15-én, szombaton rendezik Szeghalmon a Sport Televízió pedig ezúttal is élőben, 20 órától közvetíti a mérkőzéseket.

sajtóközlemény, Felix Promotion
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4403
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel