Barbosu és Baranyai Európa-bajnok

2014. 07. 04. 16:36
Barbosu és Baranyai Európa-bajnok

Bár a keszthelyi „Schoolboys” Európa-bajnokságot az orosz ökölvívók uralták, a magyar versenyzők, élükön az MTK 46 kilós tehetségével, Barbosu Tiborral, valamint a zalaegerszegi Baranyai Józseffel (72 kg), jelentős sikereket könyvelhettek el.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) előzetes elvárásait, melyek két éremről szóltak, alaposan túlteljesítették Magyarország legifjabb tehetségei, hiszen összesen hét medált tartottak itthon – ráadásul az érempaletta minden színéből szereztünk legalább egyet.

A kontinensbajnokság „társbérletben” legnagyobb magyar sikerét Barbosu Tibor (46 kg) érte el, aki bár meglehetősen kapkodósan, idegesen kezdte az ír Barry McReynolds elleni döntőt, ám a folytatásban megnyugodott, és parádés ökölvívást bemutatva végül egyhangú pontozással diadalmaskodott. Barbosu győzelméhez nem férhetett kétség, hiszen a harmadik menetben meg is rendítette riválisát, akire számolt is a mérkőzést vezető bíró.

„Óriási, elmondhatatlan érzés, hogy Európa-bajnok lettem, nem is találok szavakat” – fogalmazott nem sokkal a küzdelem után Barbosu Tibor. „Kell majd még néhány nap, hogy felfogjam a történteket és ezt az aranyérmet. A meccs eleje nem sikerült, elkapott a hév, és bevallom őszintén, ennek az volt az oka, hogy nagyon izgultam. A szünetben aztán átgondoltam az első menetet, és sikerült változtatnom. Köszönöm mindenkinek, aki segített ezt a szép sikert elérnem.”

„Fantasztikus siker ez a magyar ökölvívás, és az MTK számára, hiszen Káté Gyula sikere óta nem volt Európa-bajnoka a klubnak” – jelentette ki Barbosu edzője, Drexler Géza. „Remélem, Tibor megmarad annak a szorgalmas srácnak, aki eddig volt, helyén kezeli ezt a sikert, s nem száll el, mert akkor minden remény megvan arra, hogy később még nagyobb eredményeket érjen el. Még nagyon sok van benne!”

Sajnos a döntők nyitómeccsén Rostás Renátónak (Vasas-Süllős) nem sikerült legyűrnie angol riválisát, Adam Hussaint, így ezen a versenyen meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Pedig a 38,5 kilósok döntőjén a magyar srác remekül küzdött, szoros volt a párharc, de a döntő szituációkban mindig az angol versenyző tudott újítani, és pontos ütéseket bevinni.

Tökéletes produkciót mutatott be a zalaegerszegi Baranyai József (72 kg), aki ellenállhatatlan küzdött az olasz Enrico Antonini elleni döntőben, s megérdemelten, egyhangú pontozással lett Európa legjobbja a Diák (Schoolboys) Ökölvívó Európa-bajnokságon.
Baranyi JózsefBaranyi József
Érdemes volt tehát a Dr. Csötönyi Sándor által vezetett MÖSZ-nak pályáznia a verseny rendezésére, s Magyarországra hoznia a kontinensviadalt, hiszen a döntőkben szerzett medálokon (2 arany, 1 ezüst) túl bronzéremmel zárt Rostás Ármándó (52 kg), Petrovics Mátyás (54 kg), Gábrisch Krisztián (65 kg) és Budai Renátó (68 kg) is. 
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4279
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel