Balzsay Károly: siker esetén budapesti címvédés jöhet

2012. 02. 15. 16:41
Balzsay Károly: siker esetén budapesti címvédés jöhet

Kezdődik az igazi munka Balzsay Károly (32) számára! A Bokszvilágszervezet (WBA) nagyközépsúlyú profi ökölvívó-világbajnoka ugyanis Zakopanéba utazik, a lengyel hegyek között kezdi meg az erőnléti tréningeket régi barátjával, Sebastian Zbikkel (29) és Artur Grigorjan (44) edzővel - írta a Blikk napilap.

– Két és fél hét kőkemény munka vár rám, utána pedig már haza sem jövök. Irány Hamburg, ahol edzőmmel, Michael Timmel már a felkészülés szakmai részére fektetjük a hangsúlyt – mesélte Balzsay Károly.

A világbajnok ugyanis április 21-én, a németországi Schwerinben vívja címvédőmeccsét a WBA korábbi világbajnokával, a kazah származású német Dmitrij Sartisonnal (32), aki ugyancsak az Universum Box-Promotion alkalmazottja.

– Nem vagyok híve az istállón belüli összecsapásoknak, de ez most speciális helyzet. Sartison nem vesztette el az övét, hanem sorozatos sérülései miatt vették el tőle és később Karcsi megszerezte azt. Így gyakorlatilag két világbajnok csap majd össze Schwerinben – ecsetelte a jelenlegi helyzetet Waldemar Kluch, az Universum új tulajdonosa, aki azt is megpendítette, Balzsay sikeres címvédése esetén nyáron akár Budapesten is rendezhetnek újabb összecsapást a magyar világbajnoknak.

Előtte azonban még fontosabb a meccs Sartison ellen, akit amatőrként Balzsay két alkalommal is legyőzött.

– Kemény ellenfél lesz, de hiszek magamban – mondta a magyar bunyós. – Ráadásul Kluch úrral már az első tárgyalások is biztatóak voltak, így bízom az Universum szép jövőjében is.

forrás: blikk.hu
A küzdőtér hanganyaga
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel