Balzsay Károly maradandó sérülést szenvedett

2011. 11. 08. 12:38
Balzsay Károly maradandó sérülést szenvedett

Az ökölvívó augusztus 26-án, az ukrajnai Doneckben a hazai kedvenc Stanyiszlav Kastanovot (27) legyőzve megszerezte a Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú profi világbajnoki övét, ám akkor még nem sejthette, maradandó károsodást szenvedett a mérkőzésen - írja a Blikk.

Balzsay Károly, a WBA világbajnokaBalzsay Károly ökölvívó

Kemény, szikrázó csata volt, ezt Balzsay azonnal érezte, hiszen Kastanov már a második menetben úgy eltalálta a jobb fülét, hogy beszakadt a dobhártyája.

– Azonnal tudtam, hogy baj van, mert folyamatosan csöngött a fülem és úgy éreztem, mintha búrában bokszoltam volna – emlékezett vissza az összecsapás fájdalmaira a magyar ökölvívó.

A problémák azonban nem szűntek meg és az elmúlt hetekben kiderült, a baj nagyobb a vártnál – a világbajnok maradandó halláskárosodást szen­vedett.

– A dobhártya-gondomat orvosolták, de közben kiderült, egyéb sérülés is érte a belső fülemet. Az úgynevezett csigában elhelyezkedő mikroszkópikus szőrsejtek is károsodtak, ami viszont már olyan mélyen van és annyira apró, hogy a doktorok nem tudnak mit kezdeni vele. Tíz-tizenöt százalékos a halláskárosodás a jobb fülemben és az állandó sípoló hang is megmaradt, úgy néz ki, hogy most már tartósan – sóhajtott Balzsay Károly. – Talán az évek múltával az alapzaj halkulhat, de kénytelen leszek hozzászokni a megváltozott körülményekhez.

A kényelmetlenségek ugyan karrierjében nem gátolják, de apró változásokat azért hoztak az öklöző életébe. 

– Furcsa és kicsit még szokatlan ez a helyzet, de tanulom. Ha jobb felől szólnak hozzám, néha vissza kell kérdeznem. Bosszant, hogy tudom, beszélnek hozzám, de nem értem mit mondanak – próbált viccelődni Balzsay. – A folyamatos sípolás is csak akkor zavar, ha éppen nem kötöm le magam valamivel. Azért bízom benne, hogy az idő múlásával ez mérséklődik valamelyest. Sajnos az élsportban benne van, hogy megsérül az ember, de világbajnokként még így is azt mondom, megérte vállalni az ukrajnai találkozót.

forrás: blikk.hu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5665
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32768
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel