Balzsay Károly Európa-bajnok lehet

2010. 11. 16. 18:58
Balzsay Károly Európa-bajnok lehet

Az Európai Bokszunió (EBU) honlapjának tanulsága szerint Balzsay Károly (22 győzelem – 2 vereség) megküzdhet a betöltetlen Európa-bajnoki címért. Ellenfele a veretlen, ukrán Stanyslav Kashtanov (28 győzelem – 0 vereség) lesz.

Mérkőzésüknek még nincs helyszíne, és időpontja, ám a boxebu.com honlapon szereplő információ szerint – ha a menedzsmentek nem jutnak egyességre – pénteken versenytárgyalás útján választják ki a küzdelem szervezőjét.

A hír már csak azért is meglepő, mivel egy hete még úgy volt, hogy egy másik unuversumos, a Balzsayt tavaly decemberben legyőző Eduard Gutknecht (19 győzelem – 1 vereség) kap lehetőséget az ukrán ellen.

A magyar bokszoló pénteken, az Universum Box-Promotion hamburgi edzőtermében lép ringbe, de még nem tudni, hogy ki lesz az ellenfele a 10 menetre tervezett mérkőzésen.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5702
Fekete László ambiciózus tervei
12746
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
404
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3074
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel