Balzsay győzelemre áll a rákkal szemben

2014. 07. 04. 20:15
Balzsay győzelemre áll a rákkal szemben

Bár rákos sejt már nincs a szervezetében, de Balzsay Károly nem kiabál el semmit, előbb megvárja az augusztusi újabb PET-CT-vizsgálat eredményét. Állítja, a gyógyulásba vetett hite és a munka segített rajta - írja Bors napilap.

Februárban tudta meg az egykori profi ökölvívó világbajnok, hogy nyirokmirigyrák támadta meg a szervezetét. Azóta a hat kemoterápiás és a kiegészítő kezelés nyomán már a végső gyógyulás útjára lépett.

– Jómagam óvatosan bánok az efféle következtetésekkel – mond ellent némileg a 34 éves sportember. – Augusztusban lesz egy PET-CT-kontrollvizsgálat, ha az kielégítő eredményű, akkor már tényleg optimista lehetek. A lényeg: túl vagyok a nehezén.

Meséli, a harmadik kemoterápia után tudatták vele, javul az állapota. Ezt edzettségének tudja be, bár eleinte a csontvelő-átültetés lehetősége is felmerült. Az első vizsgálat után arra kérte orvosait, mivel nem kívánja elhagyni magát, engedjék vissza a mindennapi munkájához. Egy idő után megtehette, ezáltal könnyebben viselte el a kezeléseket, amelyek legyengítették.

S hogy miként vehető fel a harc a siker reményében a rákkal? Akarat, kitartás és a gyógyulásba vetett feltétlen hit – tanácsolja. – Sokat köszönhetek egy remek specialistának, aki a László kórház belgyógyászatának haematológiáján mindent megtett értem. A nevét azért nem említem, mert külön megkért erre – teszi hozzá.

A kérdésre, hogy a gyógyulásban segíti-e a vallás, a KSI szakedzője azt mondja, szerinte létezik felsőbb erő, amely irányítja a világot, de nem nevezi Istennek. Őt például meg sem keresztelték, ám úgy véli, ez a titokzatos erő mögötte áll.

forrás: Bors Online
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a háromszoros világbajnok profi ökölvívó
10462
Teofimo Lopez: „Most láthatjátok, hogy milyen ember Lomacsenko”
6677
Eddie Hearn: a Joshua-Fury üzlet megköttetett
3709
Mike Tyson: Mayweather nem a legnagyobb, Pacquiaót szívesebben néztem
3218
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel