Balzsay augusztusban a WBA világbajnoka lehet

2011. 06. 28. 16:20
Balzsay augusztusban a WBA világbajnoka lehet

Balzsay Károly augusztus 26-án a Boksz Világszövetség (WBA) betöltetlen nagyközépsúlyú vb-címéért lép ringbe Donyeckben.

A Boksz Világszervezet (WBO) korábbi bajnokának az ukrán Sztaniszlasz Kastanov lesz az ellenfele, aki 28 eddigi mérkőzésén még nem talált legyőzőre. 

Karoly Balzsay"Őszintén szólva nem ért teljesen váratlanul a hír, az edzőm már egy hete mondta, hogy ez a terv, de azért egy picit meglepett a dolog" - nyilatkozta kedden az MTI-nek a WBO korábbi bajnoka. "Mindesetre nagy kedvvel várom a következő időszakot, már hétvégén utazok Hamburgba, ahol megkezdjük a felkészülést, s ahonnan majd néhány nappal a meccs előtt megyünk Ukrajnába." 

A 31 éves sportoló (23 győzelem, 2 vereség) emellett hangsúlyozta, hogy az alapformája kifejezetten jó, mivel tulajdonképpen február óta készült, s ugyan a májusi Európa-bajnoki címmérkőzésre nem került sor, azóta sem állt le teljesen a munkával. Riválisáról egyelőre még nem tud sokat, feltérképezése a közeljövő feladatai közé tartozik. 

Balzsay legutóbb tavaly novemberben lépett szorítóba, amikor a negyedik menetben kiütötte Misa Nikolicot. A mérkőzésen egyik fél sem lesz címvédő, mivel a WBA trónja jelenleg üres, ám tudni kell, hogy a szervezetnél jelenleg az amerikai Andre Ward az úgynevezett "szuperbajnok". (MTI)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5635
Fekete László ambiciózus tervei
12483
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
355
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3062
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel