Bacskai és Szili kiütéssel nyert az NSP gálán

2020. 12. 11. 23:47
Bacskai és Szili kiütéssel nyert az NSP gálán

A címben szereplő mindkét ökölvívó, Szili Isván és Bacskai Balázs is könyörtelen volt.

Beszámoló a New School Promotion péntek esti rendezvényéről.

Péntek este a Vasas sportcsarnokában került megrendezésre a New School Promotion második eseménye, melynek programjában négy profi ökölvívó mérkőzést bonyolítottak le, melyek közül három is címmeccs volt.

A televíziós (SportTV) programon kívül Hiba Sándor és Vári Gergő az UBO szervezet nagyváltósúlyú nemzetközi övéért csapott össze. Vári kezdett jobban, de a második menettől Hiba átvette az irányítást, kemény ütésekkel uralta a szorítót. A küzdelem az ötödik menetben dőlt el, amikor Várinak többször is kiesett a foggumija, intették is, majd a mérkőzést vezető bíró leléptette az ökölvívót (DQ).

A televíziós program Ifj. Mizsei György és Kovács Gábor párharcával kezdődött, akik látványos mérkőzést vívtak, bár az első pillanattól kezdve Mizsei dominálta a párharcot. A harmadik menettől Mizsei közel is került az idő előtti befejezéshez, ám ellenfele átvészelte a nehéz pillanatokat, úgy, hogy ha kellett, kiköpte a foggumiját, ezzel jutva extra pihenő időhöz. Végül ez döntött: a már intett Kovács a véghajrában ismét „megvált” a fogvédőjétől, ami miatt a mérkőzést vezető bíró leléptette a bunyóst (DQ).

A gála az IBO nagyközépsúlyú interkontinentális címmérkőzéssel folytatódott, s a szervezet supervisora nem volt más, mint a korábbi menedzser és promóter Rácz Félix, aki pályafutása során mindkét résztvevővel dolgozott. Azt lehetett tudni, hogy Kis Máté és Szili István szikrázó párharcot fognak vívni, és így is lett. A párharc során Kis volt az aktívabb, ő ütött és talált többet, míg Szili hangsúlyosabb ütésekkel próbálkozott. A küzdelem szoros volt, de pontozás szempontjából talán Kis állt jobban a 6. menetig, főleg, mivel Szilitől mélyütés miatt pontot is levont a ringbíró. Aztán a 6. menet hajrájában Szili egy jobbhoroggal megcsípte ellenfelét, majd a szünetben a kőszegi bunyós svájci edzője azt kérte, hogy a következő körben „álljon rá” riválisára. Szili így is tett, és a 7. menet elején a köteleknél hatalmas ütésekkel padlóra ellenfelét – Kis Máté ugyan felállt, de nagyon meg volt ütve, fel sem merülhetett, hogy Kovács Bence mérkőzésvezető tovább engedje a párharcot (TKO). A győztes Szili István a győzelem után térdre rogyott, és zokogott… Szili a nemrég elhunyt jó barát, Pintye Szabolcsra gondolt ezekben a percekben. „Ketten voltunk a ringben” – mondta zokogva Szili.

Az est főmérkőzésén Bacskai Balázs (14 győzelem, 0 vereség) és a német Nick Klappert (28 győzelem, 4 vereség) csapott össze a WBO (Bokszvilágszervezet) nagyváltósúlyú interkontinentális övéért, mely párharcnak Kovács „Koko” István volt a supervisora. Klappert legutolsó mérkőzésén az IBO kontinentális bajnoka lett, méghozzá egy 22-1-es rekorddal rendelkező ellenfél legyőzésével, így azt gondoltuk, hogy méltó ellenfele lesz az olimpiát is megjárt magyar bunyósnak. De nem. Bacskai az első pillanattól kezdve irányított, akkor ütötte meg a németet, amikor akarta. A második menetben a magyar bunyós már „meghúzgálta” az ütéseit, robbant a jobbosa… Klappert egyszer, kétszer, majd harmadjára is padóra került. A harmadik után a német sarok a törülköző bedobásával jelezte a ringbírónak, hogy nem szeretnék folytatni a párharcot (TKO). Ezzel a sikerrel Bacskai megszerezte az első komoly nemzetközi övét, és ami még fontosabb, neve hamarosan felkerül az egyik legerősebb szövetség, a WBO (Bokszvilágszervezet) világranglistájára is, ami egy fontos lépés a vb-címmeccshez vezető úton.

Ez volt a New School Promotion év végre rendezvénye, reméljük, hogy jövőre jön a folytatás – MÁR KÖZÖNSÉG ELŐTT!

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel