Bacskai Balázs értékelése

2017. 06. 13. 11:36
Bacskai Balázs értékelése

Élete első hivatásos ökölvívó mérkőzésén középsúlyú magyar-bajnok lett Bacskai Balázs, és ezzel történelmet írt a Felix Promotion szombat esti telt házas rendezvényén

A 29 éves budapesti klasszis az elmúlt bő egy évtized legsikeresebb amatőr ökölvívója volt. Számtalan Magyar bajnoki arany után, szerzett világbajnoki címet a juniorok között (2006), felnőttként Európa-bajnoki aranynak örülhetett (2010), s részt vett a riói ötkarikás játékokon (2016) is. „Benji” a szintén nagy sikereket megélt, szombatig veretlen Harcsa Norbert ellen debütált, ráadásul azonnal címmérkőzésen, tíz menettel kezdett, amely küzdelmet – a hozzáértők egyöntetű véleménye szerint – meglehetősen magabiztosan abszolvált. A sporttörténeti sikert értékelte Bacskai Balázs.

„A harmadik menettől azt gondoltam, hogy simább lehet, de le a kalappal Harcsa Norbi előtt, mert többször úgy éreztem, hogy meg van csípve, és esetleg be tudom idő előtt fejezni a mérkőzést. De nem tudtam hamarabb lezárni a meccset.” - fogalmazott Bacskai. „Nagyon jó összecsapás volt, ellenfelemnek ezúton is gratulálok. Úgy érzem maximálisan sikerült kihasználnom a rendelkezésemre álló rövid felkészülési időt, és úgy gondolom, hogy az állóképességem is jobbnak bizonyult. A tíz menet alatt kiderült, hogy szombat este több volt bennem. Minden pillanatát élveztem a szombat estének, nem volt bennem egészségtelen feszültség, sőt, ha szorosabbnak érzem a csatát, szerintem képes lettem volna további energiákat mozgósítani!”

A középsúlyú magyar bajnok egy teljesen új szakmai csapattal kezdte el profi karrierjét, de a küzdelem során nem látszott semmilyen összeszokatlanság. „Mindenkinek nagyon köszönöm, Szántó Imrének, Kótai Mihálynak, Horváth Richárdnak és Bodnár Józsefnek, hogy hittek bennem, és ilyen rövid idő alatt rengeteget tettek hozzá a szombat esti sikerhez. Úgy érzem, hogy a bemutatkozásunk egy gyümölcsöző közös munka kezdete volt, és a továbbiakban is ilyen szépen tudunk menetelni előre.”
Team Balazs-Bacskai.JPGTeam Balazs Bacskai
A győztes ökölvívó – egy vétlen összefejelés következtében – a meccs első felében felrepedt, ami a menet hátralevő részében meglehetősen zavarta a küzdelemben. „Folyt a vér szemembe, és egy idő után komolyan homályosan láttam. Ha valaki találkozott már ezzel tudja milyen zavaró. Szerencsére Kótai Misi a szünetben olyan jól lekezelte a sebet, hogy onnantól kezdve már egy csepp vér sem volt, és a továbbiakban semmilyen formában nem hátráltatott.”

Bacskai ugyan egyből címet szerzett a profik között, amire Magyarországon még nem volt példa, ám mindez nem azt jelenti, hogy az őszi folytatásban is hasonló mérföldkő vár rá. „Azt gondolom, Rácz Félix tudja, hogy miként kell valakit felépíteni. Szoknom kell még természetesen a menetszámokat, a profi légkört, ami még teljesen új nekem. Valamint a bunyómon is változtatnom kell, hiszen az idő rövidsége miatt ez még nem történhetett meg. Mondták is Szellő Imréék a közvetítés során, hogy még ugyanazt bokszolom, mint az amatőrök között.”

Bacskai Balázs közel két hét pihenőt kapott mesterétől, Szántó Imrétől, hogy júliusban újult erővel kezdjék meg a felkészülést az őszi szezonra. Folytatás szeptemberben, a Felix Promotion és az M4 Sport következő élő televíziós bokszgáláján.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5655
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32738
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4271
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
96
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel