B1 - Utánpótlás nagyhatalmak egymás ellen

2014. 03. 12. 15:07
B1 - Utánpótlás nagyhatalmak egymás ellen

A fővárosban folytatódik a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság, éspedig pénteken, amikor a KSI Budapest a Debrecen Thunders (DVSC) csapatát látja vendégül.

Érdekes küzdelem várható a Lurdy Ház nevű bevásárlóközpontban (18 órától), ugyanis mindkét alakulat legendásan erős utánpótlással rendelkezik, és a B1-es csapatukat kizárólag magyar, főleg saját nevelésű versenyzők alkotják. A január végi Szabadka fölött aratott győzelem után a KSI csapata ismét hazai pályán száll ringbe, s Balzsay Károly csapatkapitány egy színes, és színvonalas estét vár versenyzőiktől.

„Megint nagyon vegyes lesz. Próbálunk úgy sakkozni a súlycsoportokkal, hogy mindenkinek jó legyen. Mind a két csapat arra törekszik, hogy a fiataloknak minél több felnőtt meccsük legyen. Minimum kilenc mérkőzést láthatnak a nézők pénteken a Lurdy Házban” – mondta a két éve visszavonult legendás profi bokszoló.

A helyszín és a környezet nem lesz ismeretlen, hiszen a KSI Budapest csapata január végén már megvívott itt egy fordulót, amit győzelemmel zártak. Az elvárás most is hasonló. „Most is győzelmet várok. A hazai fordulók idézőjelben kötelező győzelmek. Nem lesz könnyű, mert a Debrecennek is erős csapata van” – mondta, hozzátéve, hogy színvonalas mérkőzéseket vár a jövő nagy reménységeitől, s a közönséget maximálisan igyekeznek majd kiszolgálni.
)
Érdekesség, hogy míg a KSI Budapest már a negyedik idei B1 mérkőzésére készül, addig a kétszeres bajnok hajdúságiak csak most debütálnak a mostani versenykiírásban.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5691
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32805
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4294
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1484
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel