B1 - A hazai csapat nyerte az alapszakasz zárómeccsét

2010. 12. 10. 21:35
B1 - A hazai csapat nyerte az alapszakasz zárómeccsét

Péntek este a galántai sportcsarnokban eldőlt, hogy a helyi alakulat készülhet a BoxingONE Championship elődöntőjére, ugyanis meggyőző teljesítményt nyújtva, simán felülmúlta az olasz bokszolókkal megerősített, Team Kosovo néven indult balkáni gárdát.

Nagy volt a tétje az utolsó alapszakaszbeli mérkőzésnek, hiszen mindkét kötelek közé lépő gárda pályázott a „B”-jelű csoport második helyére. A győzelem érdekében a koszovói csapat igyekezett a lehető legerősebb kerettel Szlovákiába utazni, így két olasz légióst is szerződtettek a mérkőzésre. (A Magyarországon élő Giuseppe Lauri édesapja, Augusto Fernando Lauri volt az olasz bunyósok ringsarkában.) A Galánta külön erre a mérkőzésre nem erősített, „csak” a legerősebb összeállítású csapatot küldték ringbe.

Úgy kezdődött a mérkőzés, hogy amelyik csapat nyer, az jut tovább, míg a döntetlen a házigazdáknak kedvezett volna.
boxingone championship.jpgboxingone championship.jpg

57 kg-ban Ferizi Fatos és Zöld Dávid csapott össze. A kemény első menet után a galántaiak bokszolója nagy fölénybe került, ellenfelére kétszer is számolni kellett. A harmadik menetben már egyoldalú volt a mérkőzés, ahol a koszovói csak szabálytalanságok árán tudta tartani riválisát, ami miatt a magyar mérkőzésvezető megintette a balkáni bokszolót. Ezen Fatos edzője úgy felhúzta magát, hogy feladta a csatát. (2:0) 60 kg-ban is hatalmas adok-kapokkal kezdődött a küzdelem, Tomas Vano volt a keményebb. A szünetben a koszovóiak, Zeqiri szemsérülése miatt, feladták a csatát. (4:0) 64 kg-ban újfent heves volt a mérkőzés, de Matus Babiak a második menetben testütésekkel szépen megtörte olasz ellenfele lendületét, és egyértelmű fölénybe került. A vége pontozásos galántai siker. (6:0)

69 kg-ban az olasz Riccardo Pintaudi elmozgásból szépen megoldotta Michal Babiakot, aki csak a második kör közepétől érte utol talján riválisát. A harmadik menetben Babiak szépen dolgozott, és behozta a hátrányát, ám a finis az olasznak sikerült jobban. A jó hajrá győzelmet hozott a koszovói csapatnak. (6:2) 75 kg-ban rosszul kezdett a galántaiak egyik kedvence, Varga Tibor, ugyanis engedte ellenfelét akciózni, csak ritkán sikerült jól kontráznia. A mérkőzés második menetének a végén ébredt Varga, majd a harmadik körben hatalmas hajrát indított a győzelemért. A galántai sok egyértelmű találatot vitt be a záró szakaszban, ám három alkalommal Zhuta Fatzum keményen keresztbeverte, két alkalommal talán még a számolás sem lett volna túlzás. A végeredmény salamoni döntetlen, mely ítéletet ellen mindkét csapat reklamált. (7:3)
boxingone championship.jpgboxingone championship.jpg

81 kg-ban elmaradt a várt nagy csata, ugyanis a koszovói Ervis Beqiraj jobb válla alig fél perc után kiugrott. Bár az orvos a helyére tette a sérült testrészt, és a bokszoló egy egészséges karral is vállalta volna a folytatást, a magyar mérkőzésvezető, bizonyára az amatőr ökölvívásban elfogadott gondolatrendszer miatt, nagyon helyesen, nem engedte a balkáni bokszolót vissza a küzdelembe. Így Tomas Hrabovecky győzött. (9:3) 91 kg-ban úgy tűnt, hogy Sandro Dirnfeld nagyon könnyen legyőzi Jeton Plakajt, hiszen az első menetben egyszer padlóra küldte, egyszer „számolást érően” megrendítette ellenfelét. Végül nem jött össze Dirnfeld idő előtti győzelme. A szlovákok sztárja ugyanis elfáradt a második menet hajrájára, bár még ebben a körben is számolni kellett a koszovóira. A harmadik menetben már Plakaj uralta a ringet, többször talált, és bár nem sikerült kárt tennie ellenfelében, a meccs képe megosztotta a pontozókat. Döntetlen. (10:4) 

A Monokli képgalériája a Facebook-on >>>

Eredmények mérkőzésről-mérkőzésre
57 kg: Ferizi Fatos – Zöld Dávid (0:2)
60 kg: Zeqiri Liridon – Vano Tomas (0:2)
64 kg: Lucca Stefano – Babiak Matus (0:2)
69 kg: Pintaudi Riccardo – Babiak Michal (2:0)
75 kg: Zhuta Fatzum – Varga Tibor (1:1)
81 kg: Beqiraj Ervis - Hrabovecky Tomas (0:2)
91 kg: Plakaj Jeton – Dirnfeld Sandro (1:1)

Az elődöntők párosítása
Gladiator Győr – KO Galanta
DVSC – Sliva Lazar BC Arad

Az elődöntők időpontjáról és a helyszíneiről a BoxingONE Championship bizottsága később határoz, de a csoportelsőség nem jár automatikusan a rendezés jogával. A B1 szervezői ugyanis fontosnak tartják, hogy a csapatmérkőzéseket minél több néző tekintse meg, mivel az egyik legfőbb szempont az ökölvívás népszerűsítése. 

A BoxingONE Championship legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg. A pénteki mérkőzésről a B1 televíziós partnere, a SportKlub Televízió sugároz majd összefoglalót. A bokszműsor minden szerdán 23 órától látható az ismert sportcsatornán.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5665
Fekete László ambiciózus tervei
12590
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
373
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3068
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel