B1 - „Tomi Kid” csapata szombaton debütál

2010. 04. 29. 19:32
B1 - „Tomi Kid” csapata szombaton debütál

Szombaton a pristinai ringben kezdi meg szereplését a BoxingONE Championship - közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokságban a KO Galánta. Szlovákia legismertebb ökölvívója, „Tomi Kid” Kovács Tamás először indít önálló együttest az idén nyolctagúra duzzadt mezőnyben.

„Korábban a győriekkel együttműködve belekóstoltam ebbe a pontvadászatba. Voltaképpen elejétől kezdve figyelem a történéseket, így van áttekintésem róla” – mondta Kovács Tamás, aki egyben a csapat vezetőedzője. – „Kostka András menedzserrel úgy döntöttünk, hogy összeállítunk egy önálló alakulatot, és fokozatosan lehetőséget kínálunk benne fiataljainknak.”

A galántaiak a „B” csoportba kerültek, ahol BC Kosovo, a címvédő Debreceni VSC és a Vasas Süllős/KSC Btel lesz az ellenfelük. „Ez erősebb csoport, mint a másik” – állítja a galántai edző. – „Szeretnénk jól szerepelni, és a csoport első két helyén végezni, ami lehetőséget kínálna a rájátszásban való szereplésre. Bunyósainknak mindenképpen hasznos lesz, hogy más közegben bokszolhatnak, ismerkedhetnek a környező országok versenyzőinek stílusával.” 

Az önállósult Koszovóban lépnek először ringbe a galántaiak. Kovács – akárcsak korábban a bajnokság többi csapatvezetője – nem árulta el, milyen ászokkal lépnek a pristinai szorítóba.

„Segítenek a nyitraiak, a többiek pedig galántaiak és környékbeliek, jó képességű öklözők, bajnokok is vannak köztük” – hallom a névsor helyett. – „Erős csapattal utazunk, és nyerni megyünk Koszovóba. Ők már tavaly is indultak a bajnokságban, ismerem őket, tudom, mire számíthatunk. A hazai ringben is legyőzhetők.” 

A B1 liga hivatalos oldala a www.boxingone.com címen érhető el.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20521
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2861
„Canelo” a vitathatatlan
2610
Fury és Paul is rosszat ígér a másiknak
2339
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel