Az olimpiai bronzig tartó út 2016-ban kezdődött

2021. 08. 06. 15:38
Az olimpiai bronzig tartó út 2016-ban kezdődött

Mint ismert, a karate először, és várhatóan - hosszú ideig - utoljára szerepelt az ötkarikás játékokon.

Hárspataki Gábor, a magyar karate egyetlen olimpiai érmese nyilatkozott.

Szeleburdi, közvetlen emberként jellemezte magát a 75 kilóban olimpiai harmadik karatés Hárspataki Gábor, aki elmondta, még egy-két hétig örül ennek a "gyönyörű" éremnek, aztán a következő feladatokra készül.

Az MTK sportolója az azeri Rafael Agajev elleni elődöntőről úgy vélekedett, ellenfele első akciója nem volt egyértelmű, egyébként szinte mindenre pontot kapott, ő pedig inkább 7-6-os vereséget szenvedett volna, mint 7-0-ást.

Hozzátette, olyan jól sikerült a hathetes felkészülése az olimpiára, hogy annak lett bronzérem a vége.

"Köszönöm a mentáltréneremnek, a sportpszichológusomnak, a személyi edzőmnek, a masszőrömnek, profivá nőtte ki magát ez a stáb egy amatőr sportág mellett" - mondta Hárspataki Gábor.

Elmondta, az MTK javaslatára kezdett el 2018-ban mentáltrénerrel dolgozni.

"Egy hónap után pedig beindult egy éremlavina. Elsősorban a mentális koncentrációban segít nekem sokat, úgy érzem, nyolc meccset is végig tudnék csinálni" – fogalmazott.

Az ötkarikás bronzéremig tartó út szerinte 2016. augusztus 3-án kezdődött, amikor Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke bejelentette, hogy a karate bekerült a tokiói programba.

"Akkor az edzőmmel elhatároztuk, hogy szeretnénk részt venni az ötkarikás játékokon. Rengeteg arany-, ezüst- és bronzérmet szereztünk együtt, persze voltak mélypontok is, például, amikor az Európa-bajnokságon az első körben kikaptam. De nagyon jó a kapcsolatunk, mint egy apa-fiú párosnak. Én lelki küzdő alkat vagyok, akinek szüksége van egy ilyen támogatásra" - nyilatkozott a 25 éves karatés, aki magáról azt mondta, szeleburdi, közvetlen ember.

A folytatásról elárulta, még egy-két hétig örül ennek a "gyönyörű éremnek", aztán félreteszi.

"Szeretnék kijutni a 2022-es világjátékokra és jól szerepelni a 2023-as hazai világbajnokságon" - mondta a célokról, kiemelve, reméli a karate mégis benne lesz a 2024-es párizsi olimpia műsorában.

Edzője, Fischer Mihály szerint Hárspataki Gábor jó versenyző típus, akinek nem feltétlenül a végigvitt taktika az erőssége.

"Inkább ösztönös versenyző, nekem az is a szerepem, hogy ilyen helyzetekben kikapcsoljam a fejét" – hangsúlyozta, majd hangsúlyozta, hogy tanítványa még fiatal, és a következő öt év dönti el, mennyire fog beérni. "Az út innentől fog kezdődni. A cél, hogy aranyérmet nyerjen a 2023-as hazai vb-n" - jelentette ki.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32871
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5719
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4342
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel