Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Az igazi győztes mindig egyedül van
2014. 07. 18. 20:25
Popovics Tamás, a korábbi sikeres magyar profi ökölvívó „Az igazi győztes mindig egyedül van” címmel írt novelláját tettük elérhetővé a monokli.com portál olvasói számára.
Az igazi győztes mindig egyedül van
A tömeg ujjongva ünnepelt. Az afro-amerikai fiú kezét emelték a magasba. Ez egyáltalán nem volt meglepő annak tudatában, hogy abszolút favoritként érkezett az arénába. Makulátlan mérlege, külső szemlélő számára páratlannak tűnő arányai, és fiatalosan pimasz magabiztossága sem engedte az ellenkezőjét feltételezni. A jövő sztárját látta benne mindenki. Ezt ő maga is így gondolta a mérkőzés előtti pillanatokban. Akkor még hitt a legyőzhetetlenségében…
A magyar fiút tölteléknek vitték. Csúnya szó és hálátlan szerep. A kis nemzet korosodó kisemberének hálátlan, degradáló szerepe. Csak azzal nem számolt senki, hogy a kisember ezt a darabot nem hajlandó a forgatókönyv szerint eljátszani a színpadon állva, népes publikum előtt. Eldöntötte, átírja a történetet a saját szájíze szerint. Döntése és elszántsága meghozta a maga sajátságos, suttogón viharos, tapsok nélküli győzelmét, a vele járó hangtalan győzelmi mámorral.
- Az utolsó mérkőzésed – mondta magának a gongszó előtt, majd tovább folytatta belső monológját. – Az utolsó. És itt nem hibázhatsz! Fejedet lehajtod, kezek fenn, és védekezel! Ez is csak egy mérkőzés. Veszítenivalód ugyan mi lenne? Művészien vigyázol magadra, nevetségessé teszed az ellenfél minden erőfeszítését, a végén belemarsz, aztán felmarkolod a pénzt, és búcsú nélkül irány haza!
Több idő nem volt gondolatokra. A gong tolakodó hangja megadta a jelet a kezdésre. Az ellenfél magabiztosan robbant be a szorító közepére és egy hanyag, kézfogást szimbolizáló érintés után mintegy sima vízfelület alól előtörő váratlan szökőár, úgy zúdította ütészáporát a kis nemzet kisemberére. Domináns, látványos belépő és hasonló képet mutató kilenc menet következett. Látványos kilenc menet az avatatlan szemek számára, és találatok nélküli, felesleges csapkodás a hiteles szakavatottak szerint. Briliáns védekezést mutatott be a kis nemzet kisembere. Ellene még a nagy számok törvénye sem volt képes igazolni magát. Aznap nem. A végső menet következett. A kis nemzet kisemberének most jött el az ideje, hogy a saját forgatókönyve szerinti csattanóval zárja le utolsó, szorítón belüli csatáját. A fáradtság legkisebb jelei sem mutatkoztak rajta. Tudatossága, rutinja és ösztönösen profi védekezése nem hagyott nála rést a pajzson. Egyetlen komolyabb ütés elszenvedése nélkül szaladtak el a hárompercek. A szünetekben sem ült le, mintegy büszkén mutatva sebezhetetlenségét. A menetek alatt könnyedén elhajolgatva, tenyérrel, vállal, könyökkel levédve hárította az ütéseket, miközben egyre sem válaszolt. Tisztelte ellenfelét, de megmosolyogta vehemenciáját és feleslegesnek tartott energiapocsékolását.
- Fiatal még és túlzottan magabiztos – nyugtázta magában.
A tömeg őrjöngött, megsemmisítésre szomjúhozott. A jövő sztárja mindent beleadott. Idő előtt, az utolsó menet végét jelentő gongszó elhangzása előtt akarta befejezni a mérkőzést. Mindenáron ki akarta szolgálni a közönsége vérittas vágyait. De a kis nemzet kisemberének ehhez nem volt kedve asszisztálni. Az évek rutinja tudatta vele, hogy nincs sok hátra a menetből. Hagyta magát beterelni a sarokba. Érezte ellenfele megsemmisítésére törekvő szándékát. Ha lehet, még jobban összpontosított a védekezésére. A jövő sztárját a tömeg ujjongása még nagyobb vehemenciára ösztönözte. És akkor hibázott. Könnyelmű volt. Egója föléje kerekedett, és felelőtlenül ellenfele megsemmisítésére törekedett. Kezeit könnyedén leengedte, látványosan készült a végső csapásra. Ekkor a kisember előbújt fedezéke mögül, és egy villámgyors kombinációval a földre terítette ellenfelét, akinek szemei a pillanattal karöltve óriásira duzzadtak, és orra erősen vérezni kezdett. A rémület jelei mutatkoztak az arcán. De a kisember nem rohant rá, nem akarta őt a földbe döngölni…
Az utolsó menet végét jelző gongszó megmentette a jövő sztárját a végső összeomlástól.
Az afro-amerikai fiú kezét emelték a magasba. A tömeg őrjöngött, istenítette, miközben ő odalépett a magyar fiúhoz, és kezet nyújtott neki. Magabiztossága már nem tolakodott, és csak annyit mondott szinte suttogva: thanks.
Szemei már nem hittek a legyőzhetetlenségében…
Popovics Tamás
(A szerzőnek nemrég jelent meg a Csavargó élet című könyve.)
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Felkapott