Az ezüstéremért meccselnek Galántán

2013. 02. 01. 17:12
Az ezüstéremért meccselnek Galántán

Szombaton Galántán befejeződik a BoxingONE Championship 2012. őszi kiírása, ahol az ezüstéremért meccsel a helyi „Galánta Kids” és a „Debrecen Thunders” együttese. A vendégek „előnnyel” várják a találkozót, így a galántaiak csak egy meglehetősen nagyarányú siker esetén ünnepelhetik a második helyet.

A két gárda három-három mérkőzésen van túl: a Galánta egyszer nyert, kétszer kikapott, míg a hajdúságiak kétszer nyertek, egyszer kudarcot vallottak a ringben. Így ha a szombati párharcot a helyiek nyerik, úgy pontegyenlőség lép fel, s ebben az esetben a segédpontok döntenek az ezüstérem sorsáról. A két csapat között jelenleg 7 segédpontnyi különbség van, azaz a Debrecen hat pontos vereség esetén is megszerzi az ezüstérmet. (Egyenlő segédpontok esetén az egymás elleni eredményt veszik alapul.)

A debreceniek már nem számíthatnak a 64 kg-os alapemberükre, Görbics Gáborra, mivel a fővárosban élő fighter nemrég profi ökölvívóként is bemutatkozott, azaz a pillanatnyilag érvényben lévő szabályok szerint elvesztette amatőr státusát. Később elképzelhető, hogy visszatérhet, amennyiben hivatásos pályafutását az AIBA APB nevű profi szervezet égisze alatt folytatja, ekképp jogosult lenne az AOB (AIBA Open Boxing) szabályrendszerű versenyeken való részvételre.

- Győzni megyünk Galántára, mégpedig nem is akármilyen csapattal – kezdte a hajdúsági klubelnök, Szabó Sándor. – A szombaton ringbe lépő együttesünket kizárólag saját nevelésű öklözők alkotják, azt hiszem, ilyenre még nem nagyon volt példa a BoxingONE Ligában, nálunk is ez az első eset, hogy légiós nélkül állunk fel. A klubban folyó remek szakmai munkát jelzi, hogy B1-újoncot is avatunk, a junior Eb-ötödik Tóth Ádám kerül bevetésre 69 kilogrammban.

Tervezett debreceni összeállítás:
56 kg: Kalucza Norbert
60 kg: Hinger Gábor
64 kg: Török János
69 kg: Tóth Ádám
75 kg: Nagy Bence
81 kg: Nagy Péter
91 kg: Deél Szabolcs


A galántaiaktől a múlt heti győri forduló után azt sikerült megtudnunk, hogy a lehető legerősebb összeállításban igyekeznek majd megszerezni az ezüstérmet.

A B1 liga hivatalos weboldala a www.boxingone.com címen érhető el, ahol a friss hírek mellett versenynaptár, televíziós program, exkluzív videók, fotógaléria, valamint aktuális tabella is várja az olimpiai szabályrendszerű ökölvívás barátait.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4385
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel