Az év meglepetése: Ruiz Jr. kiütötte Anthony Joshuát

2019. 06. 02. 10:51
Az év meglepetése: Ruiz Jr. kiütötte Anthony Joshuát

Az év meglepetése a vasárnap hajnali nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzésen.

Az esélytelennek tartott mexikói kihívó elvette Joshua trónját.

Az év meglepetésével fejeződött be a vasárnap hajnali nehézsúlyú világbajnoki összecsapás, melyet a legendás New York-i helyszínen, a Madison Square Gardenben rendeztek. A WBA/WBO/IBF (és a többihez képest kevésbé jelentős IBO) világbajnoki címért kiírt párharc során a toronymagas esélyes brit Anthony Joshua, valamint az esélytelennek tartott, a meccset beugróként vállaló Andy Ruiz Jr csapott össze.

Fent már lelőttük a poént: az Egyesült Államokban született, de önmagát 100 százalékos mexikóinak tartó, amatőrként az ország színeiben küzdő Andy Ruiz Jr (33 győzelem, 1 vereség) idő előtt nyert, éspedig a 7. menetben TKO-val.

A nem éppen a sportosságáról híres Ruiz Jr. a 3. menetben – az „elvárásoknak” megfelelően – egyszer padlóra is került, de azonnal felállt, és onnan minden megváltozott. Joshua képtelen volt tartani a távolságot, és Ruiz még ebben a menetben kétszer is leütötte.

A párharc végül a 7. menetben fejeződött be: Joshua ebben a felvonásban is kétszer padlózott, mielőtt a mérkőzést vezető bíró beszüntette az egyoldalú küzdelmet (TKO). A brit ráadásul meglehetősen furcsán vette tudomásul, hogy kikapott; felállt ugyan a számolás során, de kábán, a sarokban állt, s nem reagált az a mérkőzésvezető szavaira. A TKO után pedig értetlenül nézett ki a ringsarkára...

Ezzel a vereséggel Anthony Joshua (22 győzelem, 1 vereség) mindössze két évig tartó uralkodása befejeződött, méghozzá az év egyértelműen legnagyobb meglepetésén. Andy Ruiz Jr. az első mexikói nehézsúlyú világbajnok lett. Visszavágó? Valószínűleg ősszel, ismerve Eddie Hearn, és az legnagyobb promóterek szerződéskötési szokásait...

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
4744
Conor McGregor „szívhez szóló” búcsúja Nurmagomedov-tól
4601
Evan Holyfield is képernyőre kerül vasárnap hajnalban
3543
Dillian Whyte kihívta a „csaló bohóc” Deontay Wildert
3317
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel