Az év legjobbjai: Hámori Ádám interjú

2019. 12. 22. 19:56
Az év legjobbjai: Hámori Ádám interjú

Nézzük milyen volt 2019. legjobb férfi ökölvívója, Hámori Ádám számára.

Interjú.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetségben is megválasztották az év legjobb női és férfi versenyzőjét. A hölgyeknél az egri Oláh Eszterre, míg a férfiaknál a kőszegi Hámori Ádámra esett a választás. Nézzük milyen volt 2019 Hámori Ádám számára.

Milyen versenyeid voltak idén?

- Év elején a Bocskai, ahol az első körben kiestem egy angol srác ellen. Majd bunyóztam Iránban, Spanyolországban, Szerbiában, ezeken a versenyeken már sikerült nagyon jó teljesítményt nyújtanom, de az eredmények nem jöttek. Nem sokat idegeskedtem rajta, bíztam benne, hogy majd az Európa Játékokon kijön a lépés. Sajnos ott is óriásit kellett csalódnom, felmerült bennem, hogy nincs értelme csinálni. Majd új lendületet véve már a VB-re készültem és egy győztes meccs után a legjobb 16 között búcsúztam a későbbi ezüstérmes ellen. Majd jött két nemzetközi edzőtábor, amelyek véleményem szerint nagyon hasznosak voltak, a világ legjobbjaival készültünk. Az év zárása a magyar bajnokság volt, ahol egy meccsem sem ment végig a győzelemig tartó úton.

Milyen volt ez az éved? Mennyire vagy elégedett?

- Összességében felemás érzéseim vannak, de bízom benne, hogy jövőre valóra válik az álmom és kijutok Tokióba. Mindent megteszek érte.

Melyik volt az idei kedvenc versenyed és miért?

- Az Európa Játékok volt a kedvenc, még a történtek ellenére is. Mindig nagy élmény egy ilyen nagyszabású sportrendezvényen részt venni és azt a feelinget átélni.

Hogy néz ki az év vége? Mennyi edzés lesz az ünnepek alatt/után?

- Az év vége lazább, mint az eddig megszokott hetek, a munka nem áll meg, de nagyobb hangsúly van az erősítésen és az edzések mellett dolgozok is. Sok időt szeretnék a családommal és a barátaimmal tölteni.

Mi az idei év tanulsága?

- Pozitív és negatív tapasztalatokat is szereztem, próbálok csak a jókra koncentrálni. Nagy a bizalmam az új válogatott edző felé, kíváncsian várom mire leszünk képesek az ő irányításával.

Mi lesz jövőre?

- Márciusban az európai kvalifikáció és májusban a világkvalifikáció, nyáron pedig az Olimpia. Ezek a legfontosabb versenyek, kvótát kell szerezni. Mindent ennek a célnak rendelek alá.

Mik a jövő évi célok?

- Ott akarok lenni az Olimpián, mint versenyző. Ez a legfontosabb.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4403
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel