Az edzők szemével

2017. 03. 31. 13:19
Az edzők szemével

A Felix Promotion április 22-én, Székesfehérváron rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, amely egy hamisítatlan „Magyar Est” lesz, hiszen az esemény két fő összecsapásán egymás ellen küzdenek legjobbjainak.

A két címmérkőzést cirkálósúlyban rendezik; Szellő Imre és Tóth Tamás a WBO nemzetközi- és a magyar-bajnoki övekért meccselnek, míg az ideiglenes hazai trónért Darmos József és Bozai Gyula feszül egymásnak. Az izgalmasnak ígérkező párharcok résztvevői után edzőik beszélnek várakozásaikról, valamint az esélyekről.

Szellő Imre – Tóth Tamás, WBO nemzetközi- és magyar-bajnoki összecsapás

Bertók Róbert, Szellő Imre edzője: - A mi szempontunkból jó és élvezhető meccs lesz, bármeddig is tartson. Egyértelmű győzelmet várok, vagy ha úgy tetszik, tudom, hogy Imi megoldja ezt az „akadályt”. Tomi jó gyerek, erős fizikumú, bátor szívű harcos. Nekem már az szimpatikus volt, hogy ők fordultak Félixhez azzal a kéréssel, hogy hozza össze ezt a meccset. Nem szabad alábecsülnünk, hiszen meccsről meccsre látványosan fejlődik, és legyőzött már olyanokat, akik ellen papíron nem ő volt a favorit. Az ellenfél csapata sokat ír arról, hogy mi a tervük a mérkőzésre, de ezekkel nem foglalkozunk, hiszen az igazi tervüket nyilván nem teregetik ki. Imrének legalább akkora szíve van, gyorsabb, képzettebb, rutinosabb, és lényegesen nagyobb ütő, mint Tóth „Barbár” Tomi. Tomi a mérkőzés legelején érezni fogja már a fizikai különbséget, majd a képzettség különbségből adódóan el fog bizonytalanodni, amellyel hosszútávon nem tud majd mit kezdeni. A mérkőzés akár végig megy, akár nem, csak mi nyerhetünk. Ha Imi idő előtt nyer az sem baj, de ha végig megy az is jó, mert legalább meg lesz az első 12 menetes meccsünk, és ennek tudatában mehetünk a következő, nagyobb feladat felé.

Berki Ferenc, Tóth Tamás edzője: - Természetesen mi nyerünk, méghozzá kondi KO-val, nagyjából úgy a tízedik menet környékén. Hat menetig kiüttetjük az ellenfelet, ha akarja, ha nem, kénytelen lesz rengeteget ütni... azért árulom el a tervet, mert úgysem tudnak mit csinálni ez ellen. Rátettek pár kiló friss izmot Szellő Imrére, ami hátrány lesz, mert ezt a megnövekedett izomzatot nem fogja bírni fent tartani sokáig a keringési rendszere, így megkönnyítették a helyzetünket. A mi felkészülésünk természetesen csillagos ötös, mint mindig, mert mi profik vagyunk, nem hibázunk. Tudom, hogy páran tífuszt kapnak a nyilatkozataimtól, de azt üzenem nekik, hogy jobban járnának, ha átjönnének, hozzám, mert akkor lenne esélyük tovább lépni. 11 profi edz nálam, túlnyomó része az új generációhoz tartozik, akik ősztől várhatóan bekapcsolódnak a versenysorozatba.

Bozai Gyula – Darmos József, interim magyar-bajnoki címmérkőzés

Tanka Tamás, Bozai Gyula edzője: - Egy nagyon jó, harcos mérkőzést várok, természetesen Gyula győzelmével. Gyula nagyon jó formában van hála Istennek, rendbe jöttek a sérülései, és hihetetlenül nagyon motivált.

Nyikovics Gábor, Darmos József edzője: - Természetesen győzelmet várok, viszonylag hosszú mérkőzésen. Jó formában várjuk majd az összecsapást. Bozai ugyan be van rendezve a hosszú küzdelmekre, de Józsi erősebb, a nyers fizikai erő pedig mellettünk szól és erővel is jobban fogjuk bírni.

A Felix Promotion rendezvényét a közszolgálati sportcsatorna, az M4 Sport élőben sugározza. Bővebb információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, keresse fel a vállalkozás honlapját, amely a www.felixpromotion.com  webcímen érhető el.

a Felix Promotion sajtóközleménye
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2083
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel