Az AIBA elnöke is ellátogat a Bocskai emlékversenyre

2021. 02. 05. 16:59
Az AIBA elnöke is ellátogat a Bocskai emlékversenyre

A nemzetközi szövetség decemberben megválasztott új elnöke is ellátogat Debrecenbe.

A sportvezető a 65. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny elődöntőire és döntőire érkezik.

A nemzetközi szövetség decemberben megválasztott új elnöke is ellátogat a hétfőn kezdődő 65. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny elődöntőire és döntőire.

Bajkai István, a magyar szövetség elnöke a viadal pénteki sajtótájékoztatóján nagy megtiszteltetésnek és elismerésnek nevezte, hogy Umar Kremljov szinte első útja Debrecenbe vezet, ami véleménye szerint jól jelzi az esemény rangját. Egyúttal komoly diplomáciai sikernek nevezte az orosz sportvezető érkezését.

A MÖSZ első embere azt is kiemelte, hogy a tradicionális viadal az egyik legrangosabb nemzetközi tornának számít a világon, idén pedig talán a szokásosnál is nagyobb a jelentősége, mivel a koronavírus-járvány miatt megcsappantak a világban a versenyzési lehetőségek, sok viadalt kellett lemondani, törölni.

"Sokan úgy tekintenek erre a versenyre, hogy ez szinte az egyik utolsó lehetőség a megmérettetésre az olimpia előtt és ez különös hangsúlyt ad a versenyzőknek és különösen nagy súlyt tesz a rendezőkre" - mondta Bajkai István.

Az elnök külön köszönetet mondott Debrecen vezetésének és lakosságának, hogy kiálltak a rendezés mellett és ragaszkodtak ahhoz, hogy a tradíció ne szakadjon meg. Egyúttal vállalták, hogy minden szükséges biztonsági intézkedést megtesznek a résztvevők egészségének védelmében, buborékrendszert alakítanak ki. Hangsúlyozta, a város mindent elkövet annak érdekében, hogy a megfelelő körülményeket biztosítsa, neki pedig meggyőződése, hogy nem csak az eredmények lesznek világszínvonalúak, hanem a rendezés is az lesz, "ahogy szokott".

A viadalra 21 ország 209 öklözője nevezett köztük 68 magyar. Bajkai elmondta, hogy a legjobb hazai bokszolók szinte kivétel nélkül kötelek közé lépnek, és reméli, hogy jól szerepelnek majd. A viadalon az eddigi egyetlen tokiói kvótás, Gálos Roland is szerepel, ahogy a tavaly félbeszakított európai selejtezőviadalon még érdekelt másik három magyar, Pribojszki Kata, Nagy Tímea és Fodor Milán is.

Barcsa Lajos alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a MÖSZ-szel közös erőfeszítéseiknek köszönhetően idén is megrendezik az emlékversenyt, így a város többek között az olimpiai felkészüléshez is hozzá tud járulni.

A politikus elmondta, 350 fős delegációt látnak vendégül. Beszélt arról is, hogy az önkormányzat mennyit vállal a rendezésből. Mint mondta, a megyeszékhely állja a szállást és étkeztetést, biztosítja a helyszínt, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokot, abban az egyik ringet, valamint az orvosi személyzetet, illetve a dobogósoknak a serleget, érmeket és a győzteseknek a hagyományos hollóházi porcelánt.

A járvánnyal kapcsolatban minden szükséges intézkedést megtettek Barcsa Lajos szerint. A sportolók, edzők, hivatalos személyek csak orvosi vizsgálat után, negatív teszttel foglalhatják el szobáikat és csak a szállás és a csarnok között mozoghatnak.

A hétfőn kezdődő versenyt a szövetség a honlapján és a Facebook-oldalán is minden nap közvetíti, a pénteken 16 órakor kezdődő finálékat pedig az M4 Sport is műsorára tűzi.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4388
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel