Átadták az MTK új ökölvívótermét

2015. 01. 28. 17:43
Átadták az MTK új ökölvívótermét

Az elmúlt héten átadták az MTK új ökölvívótermét, amely a klub legendás alakjának, a tavaly elhunyt Török Gyula olimpiai bajnoknak a nevét vette fel.

A kispesti létesítmény avatóünnepségén Deutsch Tamás, a kék-fehér egyesület elnöke emlékeztetett rá, hogy egy éve, a Békának becézett öklöző temetésén megfogadták, méltóképpen emlékeznek meg róla, most ez az esemény a bizonyítéka annak, hogy mindez "nem pusztába kiáltott szó" volt. 

A klubvezető örömét fejezte ki, hogy hosszú évek nélkülözése és várakozása után az ökölvívók egy minden igényt kielégítő létesítményt kaptak, hozzátéve, fontos számukra a sportág, s az az érdekük, hogy erős és eredményes szakosztálya legyen az egyesületnek. 

Az ökölvívók az eddigi nehéz körülményeik ellenére is komoly sikereket értek el a közelmúltban, a tavalyi felnőtt országos bajnokságon Sávoly Gergő révén aranyérmet is szereztek, ez - amint azt a sportvezető hangsúlyozta - az első ob-győzelme volt az MTK Brüll Alfréd Akadémiájának, melynek keretében kilenc egyéni sportág tehetségeit képzik. 

Az ünnepi eseményen Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere kiemelte, hogy az 1960-as olimpián aranyérmes Török Gyula a kerület díszpolgára, az önkormányzat örömmel támogatta a terem létrehozását. Mindemellett reményét fejezte ki, hogy a létesítmény zarándokhellyé is válhat később, majd emléktáblát is állítanak a legendás bokszolónak a teremben. (MTI)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel