Anthony Joshua elsöpörte Charles Martint

2016. 04. 10. 01:04
Anthony Joshua elsöpörte Charles Martint

Három hónap után ismét új világelsője van az IBF szövetségnek nehézsúlyban.

Szombat este Londonban, az O2 Arénában rendezték azt a profi boksz gálát, melynek főmérkőzésén az IBF szervezet nehézsúlyú övéért csaptak össze.

Mint ismert, az IBF öv tavaly novemberig – a WBO és a WBA címek mellett – Vlagyimir Klicsko tulajdonában volt, amikor az emlékezetes düsseldorfi bokszgálán a brit Tyson Fury (25 győzelem – 0 vereség) detronizálta. Az új bajnokot a világszervezet kötelezte volna a hivatalos kihívó Czar Glazkov elleni küzdelemre, ám Fury – szerződéses megkötései miatt – nem vállalhatta azt, ekképp az IBF megfosztotta vb-övétől.

Idén januárban, New Yorkban, a fent már említett ukrán Glazkov, valamint a hozzá hasonlóan veretlen Charles Martin csapott össze a betöltetlen övért, mely küzdelmet Martin a 3. menetben TKO-val nyerte meg, úgy hogy riválisa térde megsérült, szó szerint minden elszakadt benne, ami elszakadhatott.

Martin menedzsmentje, a Warriors Boxing szűk két hónapja elkezdett tárgyalni Anthony Joshua menedzsmentjével, a Matchroom Boxing-gal a szombat esti címvédő küzdelemről, noha Eddie Hearn promóter még februárban is azt mondta, hogy kicsit korainak tartja a vb-mérkőzést a 26 éves olimpiai bajnok védencének, ráadásul az amerikaiak eléggé őrült összeget kértek az angliai meccsért. Végül aztán csak megegyeztek.

E hosszú bevezetésre azért volt szüksége, hogy az írás legalább szóljon valamiről, ha már a vb-címmérkőzést nehéz érdemben elemezni, merthogy nem túl éles, tetejébe kicsit elhízott Charles Martin nem fejtett ki nagy ellenállást. Finoman szólva.

A nyitó menetben is Joshua akarata érvényesült, több jó akciót vezetett, simán vitte az első három percért adható 10 pontot. Aztán a második körből alig telt el egy perc, amikor fordított alapállású Martin támadásra szánta el magát, amit Joshua egy jobbegyenessel kontrázott meg. Padló.
Anthony Joshua itt épp padlóra küldte Charles MartintAnthony Joshua knockout Charles Martin
A számolás után szinte pontosan megismétlődött a jelenet; Joshua ugyanúgy kifektette a világelsőt. A két jelenet között csak annyi volt a különbség, hogy Martin túl sokáig várt a felállással, ami miatt a ringbíró – a szabályok értelmében – KO-t hirdetett.

Felvétel a mérkőzésről - videó >>>

Anthony Joshua így profi pályafutása 16. mérkőzésén megszerezte az IBF szövetség nehézsúlyú vb-övét, míg Charles Martin (23 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) rekordjába immáron a vereség rubrikába is került egy vonás.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5664
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel