Amir Khan két év után visszatér

2018. 01. 30. 08:43
Amir Khan két év után visszatér

Két évnyi inaktivitás után ismét kesztyűt húz a britek sztárja, Amir Khan.

Nem mondhatni, hogy túl gyakran mutatja meg csillogó tudását az amatőrként olimpiai ezüstérmes ökölvívó klasszis, Amir Khan, hiszen utoljára 2014-ben vállalt egy évben két küzdelmet. Ugyanakkor a két évnyi kihagyás nála is kuriózum, hiszen 2016 tavasza óta nem láttuk a kötélnégyszögben – akkor viszont Saul Alvarez igen csúnyán elintézte (KO).

Khan április 21-én, Liverpoolban készül visszatérni, ahol a kanadai „Olasz Csődör” Phil Lo Greco (28 győzelem, 3 vereség) várja a ring túlsó oldalán, hogy ringbe szólítsák.

„Phil Lo Greco mindent el fog követni, hogy megnyerje a párharcot, de nem adok neki sanszot” - fogalmazott a britek kedvence. „Ő egy agresszív harcos, aki mindig arra törekszik, hogy megnyerje a küzdelmet és előrelépjen. Mindez egy izgalmas, akciódús meccset jelent a rajongók számára.”

„Én tisztelem, mint ökölvívót, és tudom, hogy komolyak az ambíciói. De nagyszerű teljesítményt fogok nyújtani, és bebizonyítom a boksz világának, hogy a „Király” jól van, és valóban visszatér!”


forrás: samansport.hu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15723
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9423
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6387
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4284
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel