Amir Khan Judah ellen is hengerelt

2011. 07. 24. 06:04
Amir Khan Judah ellen is hengerelt

Vasárnap hajnalban Las Vegas-ban rendezték azt az eseményt, melynek főmérkőzésén az IBF kisváltósúlyú világelsője, Zab Judah, valamint a WBA vb-címvédője, Amir Khan csapott össze. Természetesen címegyesítésen.

Khan vs JudahKhan vs Judah
Két gyors és technikás ökölvívó lépett kötelek közé a Mandalay Bay rendezvénycsarnokában, ám a meccsen csak a pakisztáni-brit bunyós tudta igazolni jó hírét. Amir Khan a kezdetekről dominált a ringben, hosszabb kezeit igyekezett kihasználni, valamint azt, hogy lábon sokkal gyorsabb ellenfelénél.

Nem beszélhetünk komoly verésről, viszont Khan legalább ütött, azon felül, hogy néha a fejét is bedobta, míg Judah elég ritkán próbálkozott. Az első három menet után az amerikai egyre kevesebbet mutatott, Khan fölénye eléggé egyértelmű lett.

Az ötödik menet hajrájában Khan ismét támadásba lendült, a köteleknél el is találta Judah-ot, aki kicsit meggörnyedt. A brit bunyós jobbfelütése ekkor Judah övvonalát találta el, aki térdre ereszkedett, majd Drakulich bíró kiszámolta (KO).

Az amerikai egyébként mélyütést reklamált már a számolás közben is, de nem volt igaza. Tegyük hozzá azt, hogy Judah, amennyiben úgy akarja, valószínűleg fel tudott volna állni a számolás alatt. De nem tette, mivel bizonyára felmérte, hogy sok esélye nem lett volna még a tisztes helytállásra sem.

A még mindig csak 24 éves Amir Khan (26 győzelem – 1 vereség) ezzel a sikerrel a WBA és az IBF szervezetek egyesített kisváltósúlyú világbajnoka lett.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5691
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32805
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4292
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1481
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel