Amir Khan is visszavonult

2022. 05. 13. 13:45
Amir Khan is visszavonult

Hatalmas tehetség volt a britek pakisztáni származású sztárja, és bár világbajnok lett a profik között, karrierjét több nagy KO-vereség színesítette.

Utolsó ellenfele, Kell Brook is pár napja jelentette be a visszavonulását.

Nemrég adtunk hírt arról, hogy a februári csatája volt az utolsó a korábbi váltósúlyú világbajnoknak, Kell Brook-nak. A brit bokszoló azon a meccsen honfitársát, Amir Khan-t (34 győzelem, 6 vereség) múlta felül, amely párharcra közel 10 évet vártak a szigetország boxrajongói.

Most viszont az is kiderült, hogy nem csak Brook fejezi be a pályafutását, hanem Amir Khan is.

A 35 éves klasszis 2005-ben, alig 18 évesen mutatkozott be a profik között, úgy, hogy egy évvel korábban ezüstérmet nyert az athéni olimpiai játékokon. Az új brit ökölvívó generáció első sztárja később egyesített világbajnok lett kisváltósúlyban, ám karrierjét némileg beárnyékolja az a tény, hogy gyenge álla miatt kevés nagy csatát sikerül megnyernie – hatalmas KO-vereségekbe futott bele.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel