Alexander Povetkin: a halasztás Whyte-nak kedvez

2021. 01. 04. 17:40
Alexander Povetkin: a halasztás Whyte-nak kedvez

Povetkin betegsége miatt a súlyosan kiütött Whyte-nak több ideje maradt regenerálódni.

Talán márciusban bokszolhatnak.

Augusztusban hatalmas KO-val fejeződött be Dillian Whyte (27 győzelem, 2 vereség) és Alexander Povetkin (36 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen) küzdelme, melyet a veterán orosz bunyós mutatott be az összecsapásuk 5. menetében. A szerződések alapján Povetkin-nek visszavágót kell adnia legyőzött riválisának, melyet eredetileg elég rövid határidőre írtak ki: már novemberben küzdöttek volna.

Azért csak volna, mivel Povetkin komolyabb tünetekkel járó koronavírus fertőzésen ment át, kórházban is kezelték, így első körben januárra tolták a visszavágó időpontját, majd ezt tavaszra ütemezték át.

Dillian Whyte az egyik nyilatkozatában azt állította, hogy az orosznak semmi baja nem volt, csak több időt akartak a felkészülésre. Erre reagált most Povetkin.

Whyte szeret beszélni, szóval hadd beszéljen. Mit mondhatnék erre… ez az ő dolga. De szerintem neki kedvezett a mostani szituáció, mert egy súlyos KO után több ideje volt pihenni, regenerálódni.” - fogalmazott Povetkin.

A Povetkin-Whyte visszavágónak nincs bejelentett időpontja, és a bejelentést a jelenlegi brit vírus-helyzet sem könnyíti meg, mivel jelenleg semmilyen boxgálát nem tudnak megtartani.

(x) Boxfelszerelés? shop.monokli.com

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel