AJ helyett Manuel Charr ellen bokszolhat Fury

2022. 09. 29. 10:09
AJ helyett Manuel Charr ellen bokszolhat Fury

A korábbi világbajnok német Mahmoud Charr személyében máris megvan az ellenfele a WBC szervezet nehézsúlyú vb-címét őrző Tyson Furynak.

MTI

A brit öklözőnek azután kellett új rivális után néznie, hogy hétfőn kiderült: mégsem csap össze honfitársával, Anthony Joshuával, aki a megadott határidőig nem írta alá a december 3-ra kitűzött találkozóra vonatkozó szerződést, emiatt meghiúsul a „Britannia csatájaként” beharangozott összecsapás.

A Fury–Charr találkozóra az elmaradt mérkőzés időpontjában, december 3-án kerül sor, a színhely Manchester vagy Cardiff lesz.

„Alig várom, hogy olyan emberrel küzdjek meg, aki harcolni akar, akiben tűz és vágy van” – írta az ellenfélcserét követően Instagramján Fury.

„Minőség döntés. Testvér, a legjobb műsort fogjuk nyújtani rajongóinknak” – válaszolta a libanoni születésű Charr, akinek a német mellett szíriai állampolgársága is van.

A 34 éves, veretlen Fury profi mérlege egy döntetlen mellett 32 győzelem, a 37 esztendős Charr pedig, aki 2017 és 2021 között birtokolta a WBA szervezet nehézsúlyú világbajnoki övét, eddigi 37 meccséből 33-at nyert meg (19-et kiütéssel), s négyet veszített el.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2079
Canelo győzelemmel tért haza
783
Haney pontozással nyert Loma ellen
682
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
300
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel