Adamek: Gyorsabb és erősebb vagyok

2013. 10. 08. 18:07
Adamek: Gyorsabb és erősebb vagyok

A korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú világelső lengyel klasszis, Tomasz Adamek (49 győzelem – 2 vereség) november 16-án, a New York állambeli Veronában lép kötelek közé, éspedig a veretlen ukrán Vyacheslav Glazkov (15 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) ellen.

„Az edzőm Roger Bloodworth mindig azt mondta nekem, hogy kell idő, amíg cirkálósúlyból fellépve, több mint 10 kilóval nehezebb súllyal ismét gyors leszek. Ez az idő eljött. Gyorsabb és erősebb vagyok” – fogalmazott a felkészülését végző lengyel versenyző.

Adamek nem akárki ellen fog kötelek közé lépni, hiszen ukrán ellenfele 2008-ban, a pekingi olimpiai játékokon ezüstérmet szerzett, úgy, hogy sérülés miatt nem tudott a döntőben küzdeni.

„Sokkal könnyebb a formát megőrizni úgy, hogy két hónapja volt az utolsó meccsem. Szellemileg és fizikailag is jobb állapotban vagyok. Láthatta mindenki Mayweathert, aki a Guerrero meccs után egy rövidebb kihagyást követően bokszolt Alvarezzel. Ez különösen azoknak fontos, akik már nem 22 évesek” – mondta a 36 éves Adamek.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15887
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9441
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6429
Mike Tyson és Roy Jones mérlegre állt
3021
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel