Abraham horvát ellenféllel melegít Ward ellen

2011. 01. 17. 13:29
Abraham horvát ellenféllel melegít Ward ellen

A korábbi középsúlyú világelső Arthur Abraham (31-2) nem szerepel valami jól a „Super Six World Boxing Classic” nevű nagyközépsúlyú tornán, hiszen az utolsó két mérkőzését elvesztette. Éppen ezért a Sauerland Event úgy döntött, hogy a május 14-i, Andre Ward ellen megvívandó elődöntő előtt egy felhozómérkőzést iktatnak a német-örmény sztár programjába.

Időközben nyilvánosságra hozták, hogy Abraham február 12-én, Muelheim-ben bokszol, méghozzá a kipróbált, európai élmezőny hátsó feléhez tartozó horvát Stjepan Bozic-csal (24-4). Bozic 2009. végén küzdött már vb-mérkőzésen is, ám Dimitri Sartison a 6. menetben megállította a 36 éves ökölvívót.

„Meg akarok szabadulni mindenfajta ringrozsdától” – fogalmazott Abraham, aki szerint sok lett volna a kihagyás a Ward elleni meccsig. Mint ismert, a sauerlandos a „Super Six” torna beindulásáig évente legalább három alkalommal kötelek közé lépett, ám tavaly csak két mérkőzése volt.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20453
Jake Paul: Igazi bokszolót akartak, most megkapják
6641
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2810
„Canelo” a vitathatatlan
2576
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel