A WBO elnöke leszólta a WBA-t

2019. 10. 03. 12:36
A WBO elnöke leszólta a WBA-t

Paco Valcárcel, a WBO elnöke „beszólt” a WBA-nak.

Nagyon sok igazság van a szavaiban.

A boxvilág jelenleg négy jelentős szervezetet ismer el, ezek a következők: WBA, WBC, IBF és WBO. A felsorolás nem erősorrend, hanem az alapításuk éve szerinti lista.

Ezek a világszervezetek minden súlycsoportban saját világbajnokot ismernek el, ám természetesen léteznek címegyesítések is. Mindez önmagában is komoly fejtörést okoz a szurkolóknak, és akkor még nem is beszélünk a kevésbé jelentős, és a gyakorlatilag jelentéktelen szervezetek tucatjainak „bajnokairól”.

Ugyanakkor az elmúlt bő másfél évtized során a két legrégebben alapított világszervezet – a jogdíjakból származó bevételek növelése érdekében - tovább bonyolította a helyzetet, mivel több olyan címet találtak ki, akiknek a tulajdonosa világbajnoknak mondhatja magát, holott még a saját szervezeténél sem ő az első számú ökölvívó.

Eleinte csak az úgynevezett „interim” (ideiglenes) világbajnok rendszere lett ismert, ám ennek eredeti funkciója, hogy amikor a világbajnok „akadályoztatva van” (pl. sérülés), akkor is legyen aktivitás a súlycsoportban. Az „interim” bajnoknak és a világbajnoknak a lehető legrövidebb időn belül meg kellett küzdeniük egymással. Ezzel nem is volt gond, s ezt a rendszert mind a 4 szervezet alkalmazza.

Igen ám, de – mint ahogy már fent említettük – a WBA és a WBC sokkal tovább ment, mivel további világbajnoki státuszokat talált ki. A WBO vezetője, Paco Valcárcel az ebben „élharcos” WBA-nak ment neki legutóbbi nyilatkozatában.

Barátom, Gilberto Mendoza Jr úgy vezeti a WBA-t, ahogy azt jónak látja. Amit nem értek, hogy egyes szakírók és tv-kommentátorok miért annyira elégedettek azzal, hogy 17 súlycsoportban 42 világbajnok lehet a WBA-nál. Van szuperbajnok, rendes világbajnok, ideiglenes világbajnok, és most már van Gold bajnok is. Például nehézsúlyban négy világbajnokuk is van. Nem értem, és nem is fogok hallgatni erről. - jelentette ki a WBO elnöke.

Paco Valcárcel-nek igaza van. Nehézsúlyban Andy Ruiz Jr. egyesített WBA(super)/IBF/WBO világbajnok, és rajta kívül, ha megkínoznak, akkor sem tudnám a súlykategória összes WBA világbajnokát hiánytalanul felsorolni...

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel