A WBC tiszta vizet öntött a pohárba

2023. 07. 13. 11:07
A WBC tiszta vizet öntött a pohárba

Ringbe léphet a rangsorolatlan riválissal szemben, de a világbajnoki övét nem teheti kockára Tyson Fury.

Mérkőzés igen, címvédés nem.

Mint arról korábban már több cikkünkben is beszámoltunk, október 28-án, Szaúd-Arábiában egy nagyon érdekes összecsapás kerül megrendezésre; a WBC nehézsúlyú ökölvívó világbajnoka, Tyson Fury az UFC-től nemrég távozott, korábbi MMA világbajnok Francis Ngannou ellen lép szorítókötelek közé. Gyorsan szögezzük le: a küzdelem ökölvívó mérkőzés lesz.

Szintén említettük egy korábbi cikkünkben, hogy a WBC engedélyezte a párharcot, bár Mauricio Sulaiman nyilatkozata nem volt egyértelmű. Az azóta pontosított nyilatkozat alapján most már tudjuk: a WBC nehézsúlyú világbajnoki öve nem kerül terítékre. Vagyis Ngannou hiába győzné le Fury-t, nem kaphatja meg annak övét. Ráadásul a mérkőzés eleve „csak” 10 menetes lesz, szemben a vb-címmérkőzésen 12 menetével.

Tehát a WBC csak azt engedélyezte, hogy Tyson Fury egy nem rangsorolt riválissal bokszoljon, azaz csak ezért nem veszik el tőle a világbajnoki övet.

„Engedélyt kért tőlünk. Megadtuk neki, mert tavaly december óta mindent megtett, hogy Usyk, Joshua vagy Andy Ruiz ellen harcoljon, amik nem miatta nem jöttek össze. És mivel jelenleg nincs hivatalos kihívója, részünkről nem volt akadálya az októberi küzdelemnek.” – fogalmazott Sulaiman.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32987
Állítólag hivatalos a Fury-Usyk vitathatatlan mérkőzés
1390
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4371
Két magyar érem az ifjúsági ökölvívó Eb-n
112
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel