A WBC tiszta bokszot és tiszta bokszolókat akar

2016. 07. 03. 13:39
A WBC tiszta bokszot és tiszta bokszolókat akar

Augusztus 9-e után nem lehet trükközni, mindenkinek kötelező részt vennie a programban.

A WBC (Bokszvilágtanács) újfent egyértelműsítette, hogy minden bajnokának, valamint a ranglisták első 15 helyezettjének kötelezően részt kell vennie a szövetség „Tiszta Ökölvívás Programjában”, és el kell fogadniuk a VADA (Önkéntes Doppingellenes Szövetség) szúrópróbaszerű vizsgálatait.

A WBC május 9-én hirdette meg doppingstratégiáját, s az ökölvívóknak 90 napos türelmi időt adott a hivatalos regisztráció lebonyolítására. Az illetékesek hangsúlyozzák, hogy augusztus 9-e után senki nem szerepelhet a szövetség ranglistáján, aki nem fogadta el programot, beleértve a vb-címvédőket is. Tudni kell, hogy a „Tiszta Ökölvívás Programja” nem ró semmilyen extra anyagi költséget sem a bokszolókra, sem a képviselőikre – mindent a WBC alapítványa fizet!

A Bokszvilágtanács (WBC) az elmúlt években jelentősen megszaporodott doppingesetei miatt hirdette meg programját. A legutóbbi hírek szerint a júliusi Wilder-Arreola nehézsúlyú vb-címmérkőzés mindkét résztvevője alávetette magát az új elvárásoknak.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel