A WBC „megsürgette” a Wilder-Fury visszavágót

2019. 01. 17. 18:52
A WBC „megsürgette” a Wilder-Fury visszavágót

Már korábban elrendelte a visszavágót, de most már konkrét lépéseket is tett a Bokszvilágtanács.

60/40-es díjmegosztás lesz.

Tavaly, december 1-jén rendezték a Deontay Wilder – Tyson Fury nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést, amely remek küzdelmet hozott, s végül döntetlenre végződött. A WBC (Bokszvilágtanács) már a párharcot követő héten elrendelte a két veretlen harcos visszavágóját, ám mivel azóta sem történt előrelépés az ügyben, az illetékesek immáron konkrét lépéseket is tettek.

A WBC igazgatótanácsa úgy határozott, hogy már csak február 5-éig tárgyalhatnak a felek, s ha nem sikerül határidőig megállapodásra jutni, akkor versenytárgyalás útján lehet a rendezési jogot megszerezni. Ugyanakkor a szervezet hozott Tyson Fury számára egy kedvező döntést is. Az ilyenkor megszokott 70/30 százalékos díjalap megosztást 60/40-re módosította (természetesen továbbra is a címvédő javára), mivel figyelembe vették a brit bunyós „piaci értékét”.

A versenytárgyalás („purse bid”) lényege, hogy a rendezési jogra pályázó promóterek lezárt borítékban pénzügyi ajánlatot tesznek a szövetségnek, s a magasabb összeget kínáló vállalat szervezheti a világbajnoki címmérkőzést. A győztes ajánlat összege megegyezik a bokszolóknak kifizetésre kerülő díjalappal, ami – mint azt már fent is jeleztük – 60/40 százalékban oszlik meg a bajnok (Wilder) és a kihívó (Fury) között.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35491
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
792
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3994
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1632
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel