A WBC kihirdette az új mérlegelési rendszerét

2019. 01. 10. 15:00
A WBC kihirdette az új mérlegelési rendszerét

Nincs meglepetés, a WBC már korábban ismertette a főbb sarokpontokat.

Cél, hogy ne legyenek teljesen kifacsarva az ökölvívók – váltsanak súlycsoportot, ha nem tudják teljesíteni a feltételeket.

A WBC (Bokszvilágtanács) ismertette az általuk felügyelt mérkőzésekre vonatkozó új mérlegelési szabályokat. Az eddigi 3 ellenőrzés helyett mostantól 5 alkalommal kell mérlegre állniuk a WBC címmérkőzéseken résztvevő ökölvívóknak. Ezek a következők.

Az első, és legfontosabb feltétel, hogy egy bunyós, aki WBC címmérkőzéseken vesz részt, már csak olyan szerződést írhat alá a promóterrel, amelyben elfogadja ezeket a feltételeket.

Mint ismert, eddig – a meccs előtti napon megrendezett mérlegelésen túl – 30, illetve 7 nappal a küzdelem előtt kellett mázsálniuk a bokszolóknak; ezeken a súlycsoport felső határa +10%, illetve +5% lehetett a maximális súlyuk. Értelemszerűen a meccsnap előtti mérésen már nem lehetett súlyfelesleg.

2019-től mindez annyiban módosult, hogy marad a 30, illetve a 7 napos ellenőrzés, de 15 nappal a küzdelem előtt is mázsálni kell, valamint a küzdelem napján is.

  1. 30 nappal a mérkőzése előtt 10%-kal mérhet a súlycsoportja felett az öklöző;
  2. 15 nappal a mérkőzése előtt 5%-kal mérhet a súlycsoport felett az öklöző;
  3. 7 nappal a mérkőzése előtt 3%-kal mérhet a súlycsoport felett az öklöző;
  4. a küzdelem előtti napon egyáltalán nem lépheti át a súlyhatárt;
  5. a küzdelem napján legfeljebb 10%-kal lépheti át a súlyhatárt.

A küzdelem napján valószínűleg a délelőtti órákban fogják ellenőrizni az ökölvívókat.

Természetesen a küzdelem előtti mérlegelésekre (30, 15, illetve 7 nap) nem kell majd külön WBC felügyelőt utaztatni, azokat a helyi ökölvívó szövetségekkel együttműködve intézi a világszervezet. A meccsnap előtti hivatalos mérlegelésen, illetve a küzdelem napi ellenőrzésen már részt vesz a WBC szupervisora.

Végezetül érdemes beszélni a várható szankciókról, amelyek az esetleges súlytúllépések esetén alkalmaz a WBC.

  • figyelmeztetés;
  • 5000 dolláros büntetés (a második hibánál);
  • A meccs felügyeletének visszavonása (vagyis nem bokszolhat a vétkes a címért)
  • a meccspénz 30% -os megnyirbálása
Érdemes beszélni a szankciókról is, mert igazából nem tűnik túlságosan szigorúnak. Egy világbajnoknak valószínűleg nem komoly tétel, ha két előmérlegelést (30, 15 vagy 7 nap) is elront, ám a kisebb címeknél (főleg kisebb súlyokban) gyakran nincs 5000 dollár a bruttó meccspénz, így ott komoly elrettentő ereje lehet ennek a büntetésnek.

A meccs felügyeletének visszavonása eddig is teljesen általános büntetés volt, ha valaki a meccsnap előtt súlyfelesleggel állt mérlegre – a bajnok esetén automatikus trónfosztást jelentett, míg a kihívó esetében nem bokszolhatott a címért. Ráadásul ezekben az esetekben legtöbbször a vétkes meccspénzét 30%-kal megkurtították.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35457
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3961
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1618
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5263
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel