A végső harc következik

2019. 04. 17. 16:02
A végső harc következik

Magyarország piacvezető profi ökölvívó rendezvényszervező irodája, a Felix Promotion International április 27-én, Székesfehérváron rendezi következő élő televíziós bokszgáláját.

A Barbár és a Gladiátor harmadjára csap össze.

A Lakeside Hotel konferenciacsarnokában megrendezésre kerülő eseményen a sokak által várt Darmos József – Tóth Tamás cirkálósúlyú magyar-bajnoki címmérkőzés lesz a fő attrakció. A két nagyszerű sportember már harmadik alkalommal feszül egymásnak, hogy egyszer és mindenkorra pontot tegyenek emlékezetes rivalizálásuk végére.

Az első párharcot még 2016-ban láthatta a közönség, melyet nagyszerű csatában a „Barbár” becenévre hallgató Tóth nyerte (KO9), míg a tavaly őszi visszavágó döntetlenre végződött, miután a két öklöző a csata 9. menetében csúnyán összefejelt, s meg kellett állítani a mérkőzést.

Nyilvánvaló volt, hogy lesz egy harmadik összecsapás, ezt mindketten tudtuk. Már nagyon várom, hogy kötelek közé lépjünk, és ott folytassuk, ahol a második mérkőzésen kénytelenek voltunk abbahagyni. A közönség most sem fog unatkozni.” - jelentette ki Darmos József, a Gladiátor.

Egy ideje a levegőben lógott a harmadik mérkőzésünk. Április 27-én egy minden eddiginél jobb Barbár fog szorítóba lépni. Egészen biztos vagyok benne, hogy a meccs befejezése után ismét az én derekamra csatolják a magyar-bajnoki övet!” - fogalmazott Tóth Tamás, a Barbár.


A várhatóan teltházas publikum láthatja még a fehérvári kedvenceket, Hegyi Barnabást, Márton Balázst és a debütáló Kiliti Tamást, de újra akcióba lép a rég nem látott Kelemen Balázs, a feltörekvő Urbán Ferenc, valamint a volt WBO „Youth” bajnok Egedi Renátó is.

Az április 27-i boxgálát a Sport1 televízió 20 órától élőben sugározza majd. További információért, beleértve a jegyvásárlás részleteit, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook és Instagram oldalához.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel