A tatamin harcos, a magánéletben visszafogott a világbajnok kick-boxos lány

2023. 01. 03. 12:33
A tatamin harcos, a magánéletben visszafogott a világbajnok kick-boxos lány

Még csupán húszéves, de szülővárosában, Battonyán máris példaképnek számít a 2022 legjobb hazai női kick-boxosának választott Mezei Nikolett.

A világ- és Európa-bajnok sportoló a kick-box mellett eredeti küzdősportjában, a taekwondóban is eredményes. Emellett egyetemre is jár, de úgy véli, hogy szorgalommal és odaadással minden összeegyeztethető. A csinos fiatal lány elmondása szerint csak a tatamin harcos, a magánéletben visszafogott.

Mezei Nikolett még ötéves sem volt, amikor szülei – a kislány aktivitásának levezetése céljából – küzdősportra íratták be. A most húszéves sportoló azóta is ugyanazzal a lelkesedéssel jár edzésre, és négy éve a taekwondo mellett párhuzamosan a kick-boxot is űzi. Egyformán imádja mindkettőt – árulta el. 

"Szokták kérdezni, hogy egy fiatal lány miért ütteti szét magát. Én ilyenkor igyekszem elmagyarázni, hogy egyrészt nem üttetem szét magam, egy küzdelemben igyekszem én felülkerekedni, másrészt azért szeretem a küzdősportot, mert nagyon összetett, és mindig van hova fejlődni. Fejben, technikailag és fizikailag egyaránt fejleszteni kell magát annak, aki a versenyeken eredményes akar lenni. Nehéz mindhármat magas szinten művelni, de én pont ezt nagyon szeretem benne, hogy nem egyoldalú" – mesélte Mezei Niki. 

A kezdeteket követően a szőke kislány tehetsége hamar kiütközött, sok kisebb versenyt nyert az évek alatt, az pedig, hogy helye van a nemzetközi élmezőnyben is, 2017-ben mutatkozott meg először: a szófiai korosztályos ITF taekwondo Európa-bajnokságon nyerni tudott. Ezután a világbajnokságon is aranyérmes lett, majd belekóstolt a kick-boxba is, ahol érdekes módon a taekwondótól némileg eltérő kick-light szabályrendszerben bizonyult igazán eredményesnek. 

"Először izgultam, mert a kick-light másfajta küzdőstílus, hiszen például itt lehet combra is rúgni, és nem tudtam, hogy az újfajta kihívás hogy fog menni. De aztán nagyon megszerettem, és a 2018-as utánpótlás világbajnokságon sikerült is első helyezést elérnem."

És hogy a kick-light szabályrendszer mennyire bejött Mezei Nikinek, azt az bizonyítja, hogy 2021-ben már a felnőttek között is világbajnoki címet nyert, és a novemberi, antalyai kick-box Eb-n is a dobogó legfelső fokára állhatott fel – ennek köszönhetően választotta meg a Magyar Kick-box Szakszövetség a nőknél az Év Sportolójának.

Mezei Nikolettre büszke a román határ közelében fekvő, körülbelül 6000 lakosú Battonya városa is, ahol mindig megünneplik az ifjú klasszis kiemelkedő sikereit. 

"Összetartó kis város a miénk, odafigyelnek az emberre, és megbecsülik a jó eredményt. A polgármesterek például, ha elérek valamit egy világversenyen, mindig fogadást tartanak, ahol egy csokor virággal és szép szavakkal megemlékeznek a sikerről. De az ott élők is nagyon rendesek. Általában ismernek, és ha nyerek valahol, akkor egyből gratulálnak nekem vagy a szüleimnek. És mindig mondják is, hogy követik az interneten, hogy mit érek el, és ha jól sikerül egy verseny, akkor írnak nekem. Nagyon jólesik, hogy ott állnak mögöttem és szurkolnak, támogatnak."

Az edzésen a kisgyerekek számára pedig igazi példaképnek számít Mezei Niki, akiknek edzéseket is szokott tartani, ugyanis besegít az edzőinek, a Barátság SE egyesületet vezető testvérpárnak, Rádai Rolandnak és Rádai Imrének. A jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen kereskedelmet és marketinget tanuló sportoló a későbbiekben azt tervezi, hogy ő maga is megszerzi az edzői képesítést, mert mint mondja, a sport mindig az élete része lesz, legyen szó versenyzésről vagy tanításról.

Az egyetemi félévi vizsgákkal szeretne minél hamarabb végezni, hogy legyen ideje pihenésre is. Merthogy januárban már elkezdődik a felkészülés a versenyszezonra, amely igencsak sűrűnek ígérkezik, elvégre két sportágban is szeretne magas szinten teljesíteni. 

"Bevallom, nehéz összeegyeztetni a két sportágat és a tanulást, ugyanakkor úgy gondolom, hogy ha jól beosztom az időmet, és szorgalmas és odaadó vagyok, akkor lehet mindkettőben jó eredményeket elérni, sőt, még a tanulásban is. Emellett persze kell, hogy jusson idő a magánéletemre is. Van barátom, akivel teljesen más vagyok, mint a sportban. A tatamin küzdök és harcias vagyok, a magánéletben viszont átlagos, visszafogott lánynak tartom magam" – vallja Mezei Niki, aki azt is elárulta, hogy ha a kick-box 2028-ban bekerül a Los Angeles-i olimpia programjára, akkor mindenképpen szeretné megcélozni az azon való részvételt. 

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel