A szombati OB döntők napja a Magyar Ökölvívás Napja

2016. 12. 06. 22:51
A szombati OB döntők napja a Magyar Ökölvívás Napja

Az ökölvívó szövetség hétfői sajtótájékoztatóján az elnök Csötönyi Sándor röviden vázolta a sportág magyarországi helyzetét.

Megállapította, hogy 2013 októberétől az idei év őszéig - köszönhetően az állam támogatásának - már 40 százalékkal javultak az utánpótláskorúak eredményei, igaz a felnőtteknél legalább ekkora a visszaesés nemzetközi téren. 

"Ezt a tendenciát kell megállítanunk, s a feladat nem túl egyszerű" – mondta. „Négy akadémiára és nyolc régiós központra épül a jövőnk” – tette hozzá. Mint mondta,” a magyar kormány 2013-ban indított kiemelt támogatása meglátszik az utánpótlás területén, a létszám folyamatosan bővül, s az eredményeket is szállítják a fiatalok. Azt ugyanakkor megjegyezte, továbbra is küzdenek azzal a problémával, hogy sok tehetséget elveszítenek, mert azok vagy profinak állnak, vagy dolgozni mennek a sport helyett”. 

Az elnök úgy fogalmazott, hogy az e heti bajnokságot azért rendezik nyolc év szünet után ismét a fővárosban, hogy a budapesti sportszerető emberek visszatérjenek a sportághoz, ne felejtsék el az ökölvívást. "A Nemzeti Sportcsarnok a mi igazi fészkünk, a 75 éve, 1941. december hatodikán, Miklós napján átadott és a Horthy Miklós nevét viselő csarnokban az első esemény az átadás napján a magyar-olasz válogatott bokszmeccs volt, magyar győzelemmel (12-4)" - emlékeztetett Csötönyi Sándor. 

A sportvezető arról is szólt, hogy élvezetes meccsekre számít az OB-n, melyen sok fiatal is kötelek közé lép majd annak jegyében, hogy a MÖSZ már 2020-ra építi az olimpiai csapatát. Csötönyi szerint, mint mindig, idén is lesznek meglepetések, s több súlycsoportban is új bajnokokat avathatnak majd szombat este. Tavaly három fiatal is nyert, örömteli lenne, ha ez a folyamat idén nem szakadna meg. Nekik kell majd odaérni a kvalifikációkon át a tokiói olimpiára és ott helyt állni. 

Ugyanakkor komoly érvágás a sportágnak, hogy legutoljára olyanok fejezték be az amatőr bokszot, mint Szellő Imre, Harcsa Norbert, Ungvári István és legutóbb a következő időszak legnagyobb tehetségének mondott 19 éves Kontrecz Márk, pedig ő a tavasszal még élete első olimpiai selejtezőjén indult. 

Új csapat épül 

ifj. Balzsay Károly, a riói olimpia után kinevezett szövetségi kapitány azt emelte ki, hogy megkezdődött az új csapatok építése, a tokiói és a 2024-es olimpia is a középpontban áll már. A tapasztaltabb, s a felnőtt korcsoportba most belépő fiatalok már a 2020-as játékokra odaérhetnek, míg a junior és serdülő korcsoportok legjobbjait a nyolc év múlva esedékes olimpiára kell megfelelően készíteni és menedzselni. 

A szakvezető jelezte, a felnőtt OB-n az ifi válogatottak 90 százaléka elindul, s jelen állás szerint a felnőtt válogatott bokszolók közül is szinte mindenki szerepel majd. Az egyedüli kivételt éppen az Eb-bronzérmes, Riót is megjárt Harcsa Zoltán jelenti. 

" Zolinak egy ausztriai edzés során sérült meg a porc a könyökében. Nem komoly a baj, de a címvédőnek néhány hetet ki kell hagynia" - adott tájékoztatást Harcsáról Balzsay, aki száz feletti indulót vár az OB-n. „Nagyon bízom benne, hogy mindenkit megfog majd a Budapesten eddig nem látott újszerű körítés, a minőségi rendezés, amivel plusz rangot kap a bajnokság.”

A verseny szerdán, csütörtökön és pénteken is 15.00 órától kezdődik a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, a szombati döntők pedig 17.00-kor kezdődnek. A szövetség tavaszi közgyűlésének döntése értelmében Papp László hatvan éve nyert harmadik olimpiai aranyának tiszteletére az idei évtől a mindenkori férfi OB döntőinek napja a Magyar Ökölvívás Napja lesz.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20523
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2862
„Canelo” a vitathatatlan
2612
Fury és Paul is rosszat ígér a másiknak
2339
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel