A „Skorpió” készen áll a „Sötét Romboló” ellen

2019. 09. 27. 17:49
A „Skorpió” készen áll a „Sötét Romboló” ellen

Nagyon feni a fogát a britek visszatérő legendájára.

Nem csak Benn ellen tevez.

Tegnap hivatalos sajtótájékoztatón jelentették be, hogy 23 év kihagyás után visszatér a britek legendája, Nigel Benn (42 győzelem, 5 vereség, 1 döntetlen), vagyis a „Sötét Romboló”, aki november 23-án a kameruni-ausztrál Sakio „Skorpió” Bika (34 győzelem, 7 vereség, 3 döntetlen) ellen fog meccselni.

Az 55 éves egykori világbajnok visszatérése meglehetősen nagy nyilvánosságot kapott, ám sokan úgy érzik, hogy az ellenfélválasztás nem éppen szerencsés: Bika szintén nem fiatal, hiszen betöltötte a 40-et is, ám az évtized közepén még csúcsmérkőzéseken vett részt, soha nem ütötték ki, s mindössze két éve inaktív.

Nem véletlen, hogy a fogadóirodáknál masszívan Bika a favorit, aki nagyon várja a Birmingham-i összecsapást.

Nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérek, és a sportág egyik legendájával bokszolok. Ha legendává akarsz válni, akkor egy legendát kell legyőzni. A világ legjobbjaival harcoltam, és készen állok ismét ezt tenni. Megnyerem ezt a harcot, majd keresek egy újabb övet. Visszajöttem, és nem megyek el! - jelentette ki Sakio Bika.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
5184
Frank Sanchez és Moses Itauma küzdhet az IBF övért
203
Papp László öröksége előtt tiszteleg az új nemzetközi ökölvívó viadal
167
Kötelező címvédés vár Devin Haneyre
177
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel