A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Khan és Brook tényleg nem szívleli egymást

2021. 11. 30. 13:34
A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Khan és Brook tényleg nem szívleli egymást

Feszült hangulatban telt a két ex-világbajnok első sajtótájékoztató.

Mint arról korábban már beszámoltunk, hivatalosan is bejelentésre került az Amir Khan vs. Kell Brook váltósúlyú összecsapás, melyet 2022. február 19-én, Manchesterben rendeznek meg. A két brit ex-világbajnok részvételével már meg is rendezték az első sajtótájékoztatót – mindketten személyesen meg is jelentek az eseményen. Pár gondolatot idézünk az ott elhangzottakból.

Te soha nem ismertél el engem. Hallottam, amikor azt mondtad, „Ki az a Kell Brook?” Tudom, hogy tudod ki vagyok. Én nem felébreszteni akarlak téged, hanem nyugdíjazni!” - jelentette ki Kell Brook (39 győzelem, 3 vereség), az IBF korábbi váltósúlyú világbajnoka.
Egy szinttel lejjebb megyek, mert az emberek látni akarják ezt a mérkőzést, és azt, ahogy arcon vágom. Ideje a helyére tenni őt, és továbbmenni a nagyobb harcok felé.” - fogalmazott Amir Khan (34 győzelem, 5 vereség), korábbi egyesített kisváltósúlyú világbajnok.

A két ökölvívó mérkőzése már hosszú évek óta téma volt, de csak most, pályafutásuk végén sikerült tető alá hozni a megállapodást...

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2110
Haney pontozással nyert Loma ellen
699
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
301
Joseph Parker villámgyőzelmet aratott
262
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel