A rutinos cseh Petr Nováké az első KO győzelem a Hell Boxing Kingsen
Tizenkét pár küzdelmeivel folytatódott a Hell Boxing Kings hivatalos, és pénzdíjas versenye, Miskolcon, amelyen a rutinos cseh Petr Novak szállította az első klasszikus kiütést.
Azerbajdzsán, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Csehország, Görögország, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, és Szlovákia alkotja a mezőnyt, a tíz ország vesz részt az első versenyen.
A szlovák Katona Tibor magyar nemzeti eseményeken is szerepelt az elmúlt két évben, és a 19 éves tehetség hosszabb kezeivel távolról dolgozott a görög Dionisziosz Perdikarisz elleni mérkőzésen. Az alacsonyabb, korábban a 2014-es ifjúsági világbajnokságon is szereplő görög egy kemény ellenfél volt az első, és a második menetben. Perdikarisz nem adta fel a küzdelmet, és a harmadik menetben számoltatott is Katonára, de a szlovák technikai fölénye érvényesült ezen a mérkőzésen.
A fordított alapállású szlovák Lukas Pastorek mindössze 19 esztendős, akárcsak csapattársa, Katona Tibor, de kiváló boksszal indította az első percet az azeri Kamran Haszanov ellen. Pastorek horgai nagyon veszélyesnek bizonyultak, és a mérkőzésvezetőnek háromszor is számolni kellett az azeri veteránra, így a szlovák nyerte meg kettejük összecsapását döntő fölénnyel.
A cseh Petr Novak részt vett a 2022-es Európa-bajnokságon, valamint rengeteg egyéb nemzetközi versenyen, és a 24 esztendős váltósúlyú (67kg) versenyző ennek megfelelően sikeresen lopta a távolságot a görög Hrisztosz Szevasztosz ellen. Novak egy félelmetesen erős balhorgot indított, amely eldöntötte a mérkőzést, és a cseh a Hell Boxing Kings első klasszikus kiütésével győzött.
A magyar csapat egyik váltósúlyú (67kg) ökölvívója, a korábban országos bajnok Danyi Dániel csak az elmúlt időszakban váltott ebbe a súlycsoportba, de az egri tehetség nagyon felkészült erre a versenyre. Mai ellenfele a bolgár Miroszlav Farladzsov nagyon sokat támadott az első, és a második menetben, míg Danyi igyekezett távol tartani a riválist. Danyi többet ment előre a harmadik menetben, amely meghozta a gyümölcsét, és tisztább találatai révén legyőzte a bolgárt.
A szlovák Lukas Ferneza már a profik között szerepel, és túl erősnek bizonyult a hazai színeket képviselő Pócza Milos ellen, a mérkőzésvezető leállította az összecsapást a harmadik számolás után. A görög Teoharisz Causzidisz, egy korábbi világbajnoki résztvevő, bizonyította, hogy igazi harcos, erővel oldotta meg a következő középsúlyú (75kg) mérkőzést. A görög ökölvívó követte edzője, Nikosz Droszopulosz utasításait, és jól osztotta be az erejét, hogy az azeri Ruszlan Mammadov ellen magabiztosan győzzön.
A horvát Mladen Szobjeszlavszki nagy csatára készült egy visszatérő ellen, a román Bogdan Juratoni ugyanis korábban Vb-bronzérmes volt, valamint kvalifikált a londoni olimpiára is. A horvát középsúlyú (75kg) ökölvívó megállította a román támadások többségét az első menetben, és meglepte a súlycsoport egyik esélyesét. Juratoni csak a Hell Boxing Kings miatt tért vissza, és szemmel láthatóan percről percre egyre jobban mozgott a ringben, és egy remek zárómenettel meg is nyerte a nehéz mérkőzést.
A szlovák David Michalek, valamint a szerb Miszlav Szavics egyaránt tagjai a nemzeti válogatottjaiknak, de mindketten újak a szupernehézsúlyban. Mindkét versenyzőnek nagyon hasonló a stílusa, a fizikai felépítése, és a tapasztalata a korábbi eseményekről, így a mérkőzés győztese az utolsó másodpercekig kérdéses volt. Szavics nyerte meg megosztott pontozással kettejük nagy csatáját, de a szlovák Lukas Labasko, a horvát Fran Hodak, valamint a görög Vladimir Setsinski is megnyerte az összecsapását a délutáni programban.